200 millió forintból alakítanak ki új közösségi teret a múzeumban - videóval

2017. augusztus 12. 09:43 | Kugyelka-Zámbori Eszter

200 millió forintos támogatásból új közösségi és kiállító teret alakítanak ki a Munkácsy Mihály Múzeumban. Augusztus elején jelentette be az intézmény, hogy a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban támogatják az elképzelésüket.

A múzeum két épületét kötik össze az új létesítménnyel, amely csaknem 200 négyzetméterre növeli meg a kiállítóterek nagyságát.

– Ez a támogatás magába foglalja azt, hogy az 1914-ben épült épület és az 1970-ben épült másik létesítmény össze lesz kötve, és nem egy folyosóval, hanem egy nagy közösségi, illetve kiállító térrel, ami majdhogynem 200 négyzetméteres nagyságrendű lesz – emelte ki Ando György, a Munkácsy Mihály Múzeum igazgatója.

A látványterv alapján egy olyan teret hoznának létre, amely nem csak összekötné a régi épületet és a Jankay-Kolozsvári-Tevan gyűjteményt, hanem kiállítás-megnyitók helyszíne és közösségi tér is lehet.

 

 

– Jelenleg már rendelkezik az önkormányzat jogerős építési határozattal, minden típusú, múzeummal kapcsolatos feladatra. E hónap végére a kiviteli tervek is rendelkezésre fognak állni - tájékoztatott Tóthné Svecz Valéria, a Békéscsabai Városfejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezetője.

A tervek szerint a közbeszerzési eljárást szeptemberben és októberben folytatják le, ezt követően akár már novemberben elkezdődhet a két épületet összekötő közösségi és kiállítótér építése. A beruházás jövő októberben készülhet el.

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL