100 milliós büdzsé, új vezetőedző és játékosok az Előre NKSE-nél

2020. május 1. 12:08 | Hidvégi Dávid

A Békéscsabai Előre NKSE vezetése ismertette a 2020-2021-es bajnoki idény terveit, bemutatta az új vezetőedzőt, illetve bejelentette a távozó és az érkező játékosok listáját. A következő szezon kerete teljes egészében átalakul, ugyanis az eddigi alapemberek többsége eligazolt a lila-fehér együttestől. A klub a rendkívüli sajtótájékoztatót a 7.Tv stúdiójában tartotta péntek délelőtt.

Elsőként a Békéscsabai Előre NKSE gazdasági vezetője ismertette az anyagi nehézségeket, illetve a következő évi költségvetést. Fülöp Csaba kiemelte, hogy az anyagi stabilitás, illetve az értékmentés, értékmegőrzés volt a legfontosabb szempont az elmúlt hónapban. Elmondta: először a tavalyi szezont kellett lezárni pénzügyileg is, amely egyáltalán nem volt egyszerű feladat. Hozzátette: felmérték a károkat, amelyből kiderült, hogy 50 millió forinttal csökkent a bevételük, ezzel együtt az önkormányzat is átcsoportosította támogatásának 50 százalékát. A klub folyamatosan tárgyal a támogatóival a jövőről, több olyan szponzori szerződés is van, amely már 8-10 éve folyamatos. Fülöp Csaba hangsúlyozta, hogy az utánpótlásban nagy részben a társasági adóra támaszkodnak, de várhatóak változások, ha a cégek május helyett csak szeptember végén határoznak a TAO-s összegekről. A gazdasági szakember hangsúlyozta, hogy 39 munkavállalójuk van, akiknek sikerült megmenteniük a munkáját, miután a dolgozók belementek egy egységes bércsökkentésbe.

– Mi is kezdeményeztük a bérek közös megegyezéssel való csökkentését. Nem százalékos csökkentést javasoltunk a munkavállalóinknak, hanem meghatároztunk egy olyan összeget, amely azt gondoljuk, hogy egy biztos megélhetést garantál mindenkinek. Erre tettünk ajánlatot, amelyet mindenki elfogadott. Köszönettel tartozunk az alkalmazottainknak, ezáltal megtarthattuk a munkahelyeket. A lakhatást is biztosítjuk, amely garantálja a megélhetésüket ebben a nehéz időszakban – fogalmazott Fülöp Csaba. Hozzátette: a következő szezonban 100 millió forintból gazdálkodhat a felnőtt csapat.

 

Vida Gergő, Paláncz György és Fülöp Csaba a 7.Tv stúdiójában – (Fotó: behir.hu)

 

Nagy változások a játékoskeretben

 

A klub elnöke bejelentette az eddigi vezetőedző, Horváth Roland távozását, aki közös megegyezéssel távozott a megyeszékhelyről. Paláncz György ezt követően bemutatta az új szakvezetőt, Vida Gergőt, aki eddig a Debrecen másodedzője volt, de korábban vezetőedzői feladatokat is ellátott a piros-fehéreknél. "Egy rendkívül agilis és lelkes edzőt kapott a csapatunk, akivel egy teljesen új koncepcióval kezdjük el a bajnokságot" – emelte ki. Ami a távozókat illeti, az új mester nem számíthat a jövőben Balog Judit (kapus), Kovács Anett, Barján Bianka, Marincsák Nikolett, Aleksandra Vukajlovic, Mézes Laura, Dombi Katalin és Kopecz Barbara játékára, tehát a csapat tavalyi magja máshol kezdi meg az új idényt.

Kukely Anna, Kukely Klára és Csizmadia Fanni (kapus) két évvel hosszabbította meg a szerződését, de egészen biztosan marad a csapatnál Bottó Rózsa, Ivana Mitrovic, Jelena Agbaba, Giricz Laura is.

Paláncz György az érkezőket is bejelentette: Mistina Kitty békéscsabai nevelésű, ő Székesfehérvárról tér vissza a lila-fehérek kapujába. Tena Petika (balátlövő) Kisvárdáról érkezik, aki korábban a horvát válogatottban is bemutatkozhatott. Iván Emese Egerből, az Esterházy SC csapatából érkezett, aki szintén átlövő, de balkezes játékos.

– Az első osztályú jövőnk még másfél-két hónappal ezelőtt bizonytalan volt, amely nehézkessé tette a keret kialakítását. Másrészt sajnos január, február környékén a következő éves keretek nagy részben kialakultak, így nem vagyunk könnyű helyzetben. Az új játékosok azonban kitűnőek arra, hogy a kitűzött céljainkat elérjük. Stabilitást biztosítunk számukra, egy játékosnak sem ígérünk olyan feltételeket, amelyeket nem tudnánk betartani – hangsúlyozta az elnök.

Nemcsak az új vezetőedző érkezik Debrecenből, hanem négy játékos is. A Békéscsaba együttműködést kötött a DVSC-vel, ahol januárban elindult a kézilabda akadémia. A megállapodás részeként Borgyos Panna (irányító), Szabó Panna (balszélső), Szabó Dóra (kapus) és Vámosi Panna (jobbátlövő) érkezik, akik mindannyian fiatal, 22 év alatti játékosok.

A félbemaradt ifjúsági bajnokság végső megnyerésére is eséllyel bírt ifjúsági csapat játékosai közül Török Fanni, Török Csenge, Hős Kata, Bencsik Bojána és Bakonyi Dóra is a felnőttekkel kezdi el a felkészülést.

Az új vezetőedző hangsúlyozta, hogy nem végleges a keret, ezért számít még érkezőkre. Vida Gergő elmondta, hogy várhatóan az NB I egyik legfiatalabb csapatával dolgozik majd együtt, de nemcsak neki, hanem a játékosoknak is bizonyítaniuk kell azt, hogy megérdemlik az első osztályú szereplést. Várakozásai szerint szerkezetileg jó csapat lesz, vannak magas átlövő és alacsony, cselező játékosaik, illetve a kapus poszton kell javulniuk a tavalyi évhez képest. 

– Köszönöm a lehetőséget, nagy megtiszteltetés számomra, hogy egy nagy múltú klubot vezethetek a jövőben. Nagyon komoly tudású edzők dolgoztak itt előttem, szeretnék ehhez hasonlóan sikereket elérni. Mindent megteszünk azért, hogy az NB I-ben maradjunk – zárta a vezetőedző.

A Békéscsaba tervek szerint júniusban kezdi meg az alapozó edzéseket. A klub célja, hogy stabilan bent maradjon az NB I-ben, amelyre az egyesület vezetése szerint minden esély megvan. A sajtótájékoztató visszanézhető a behir.hu közösségi oldalán, a 7.Tv-n pedig 12 óra 40 perctől (ismétlés szombat 12.25-től) induló Kezdőkör című magazinunkban is látható a bejelentés.

 

További programok »

FEL