Zsóri Dániel kapta az év góljáért járó díjat az M4 Sport-Az Év sportolója gálán

2020. január 17. 09:38 | Hidvégi Dávid

Békéscsabai vonatkozása is van az idei M4 Sport - Az Év sportolója gálának, hiszen az év gólját az a Zsóri Dániel kapta, aki korábban a Puskás Ferenc-díjat is megkapta a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségtől.

Zsóri Dániel a Békéscsabai Labdarúgó Akadémián nevelkedett, de mielőtt még a Békéscsaba 1912 Előre felnőtt csapatában debütálhatott volna, a Debreceni VSC leigazolta őt. A 19 esztendős romániai születésű játékos a DVSC színeiben rögtön a debütáló mérkőzésén betalált. A gólja nem csak azért maradt emlékezetes, mert a Ferencvárosi TC ellen lőtte, hanem azért mert egy ollozó mozdulattal talált kaput nagyjából tizenöt méter távolságból, amellyel a csapata megnyerte a mérkőzést az utolsó percben. Az a gól akkor Puskás-díjat ért, a FIFA döntés hozói ítéltek meg. Az azóta a MOL Fehérvár FC-hez igazoló labdarúgó decemberben újra Békéscsabán járt, ahol a polgármester Szarvas Péter köszöntötte. Zsóri Dániel a szerdai Sportolói fogadáson már nem tudott résztvenni a megyeszékhelyen, hiszen csapatával éppen Spanyolországban edzőtáborozott. Zsóri Dániel gólját a Magyar Sportújságírók Szövetsége által összeállított szakmai zsűri választotta a legjobbnak,  a Budapest Honvéd középpályását, Gazdag Dánielt és a Ferencvárosi TC támadóját, Tokmac Nguent megelőzve.

Ami az M4 Sport-Az Év sportolója gálát illeti, összesen 399 szavazat alapján hirdettek győzteseket csütörtökön.

Az év férfi sportolója:
Milák Kristóf (úszó)

Az év női sportolója:
Hosszú Katinka (úszó)

Az év csapata hagyományos csapatsportokban:
FTC férfi vízilabdacsapata

Az év csapata egyéni sportágak csapatversenyeiben:
Babos Tímea és Kristina Mladenovic (női teniszpáros)

Az év edzője:
Varga Zsolt (az FTC férfi vízilabdacsapata)

Az év férfi labdarúgója:
Gulácsi Péter (RB Leipzig)

Az év női labdarúgója:
Jakabfi Zsanett (VfL Wolfsburg)

Az év gólja:
Zsóri Dániel (Debreceni VSC) Ferencváros elleni találata

MLSZ-életműdíj:
Mezey György

MSÚSZ-MOB-életműdíj:
Wichmann Tamás (kenus)

Az év fogyatékos férfi sportolója:
Kiss Péter Pál (parakajakos)

Az év fogyatékos női sportolója:
Ekler Luca (paraatléta)

Az év fogyatékos csapata:
férfi speciális olimpiai kosárlabda-válogatott

Az év fogyatékos sportolókkal foglalkozó edzője:
Szabó Álmos (úszás)

További programok »

FEL