Zajlik az aratás a megyében

2016. július 1. 13:40 | Zsíros András

Az utóbbi napok csapadékos időjárása kényszerszünetre ítélte a gabonatermelőket, most azonban folytathatják a betakarítási munkálatokat. Az aratás jól halad, a repce, az árpa és a búza nagy része már a tárolókban várja, hogy megfelelő áron tudják eladni a gazdák.

Javában folynak a nyári aratási munkálatok a földeken. A néhány napig tartó csapadékos időszak után most újra nekiláttak a gazdák a betakarításnak, azonban az alacsony felvásárlási árak miatt egyelőre érdemes várniuk az értékesítésével.

- A többi gazdatársamhoz hasonlóan többen vagyunk olyanok, akik learattuk az árpánkat, bent van tárolókban, és egyelőre várunk vele egy kicsit, hátha a piaci árak kicsit fölfelé alakulnak – mondta el portálunknak Bozsár Tamás gazdálkodó, aki Békéscsaba mellett, ötven hektáron termel kukoricát, napraforgót és őszi árpát. Ez utóbbi betakarításával már végeztek, aminek elmondása szerint jó közepes volt a hozama. A további fejlődést azonban gátolta, hogy a legtöbb csapadék már az érett terményre hullott.

Ugyanez okozhat problémát aKevés eső, kevés termés még nem betakarított kukorica és napraforgó esetében is. Adamcsik Lászlótól, a Csabai Raktárszövetkezet elnökétől megtudtuk, tavalyhoz képest idén az igen száraz március miatt lényegesen kevesebb lesz a kalászosok átlagtermése. Március ugyanis a növények úgynevezett bokrosodási időszaka. Mivel ekkor nem hullott csapadék, viszont nagyon meleg volt, csökkent az oldalhajtások, és így a kalászok száma is, ami kisebb terméshozamot eredményezett. A szakember hozzátette, a felvásárlási árak ezzel szemben alacsonyabbak a tavalyinál, így az őszi árpa és a takarmánybúza legfeljebb a bekerülési költségeit termeli meg, ebből különösebb jövedelme nem származik majd a gazdáknak. Adamcsik László szerint ugyanakkor elképzelhető, hogy az étkezési búza eléri majd a negyvenezer forintos tonnánkénti árat.

További programok »

Mezőgazdaság

Hagyomány és az innováció a középpontban

Első alkalommal hívta életre a Békéscsabai Turisztikai Egyesület a „Hagyomány és innováció a vidékfejlesztésben” elnevezésű programsorozatot, amelyet péntektől vasárnapig rendeznek Békéscsabán. A nyitónapon a vidékfejlesztés jövőjéről tartottak szakmai konferenciát a Csabagyöngye Kulturális Központban, és a Helyi agrárgazdaság címmel tárlat is nyílt a megyeszékhely főterén.
2019. szeptember 20. 17:56
FEL