Vonószenekari tábor és kurzus Békés-Tarhoson

2017. április 15. 11:40 | Mikóczy Erika

A XLI. Békés-tarhosi Zenei Napok keretében a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ ebben az évben is megrendezi Békésen a Nemzetközi Vonószenekari Tábort, mely 2017. június 17-én, szombaton kezdődik. A szállást 15 óráig kell elfoglalni, majd ezután rövid tábori me

A szállást 15 óráig kell elfoglalni, majd ezután rövid tábori megnyitó és nyitóhangverseny lesz. Június 23-án pénteken, a hagyományos záró hangversennyel ér véget az egyhetes közös munka és kikapcsolódás.
A résztvevők napi tevékenysége a város központjában található művészeti iskolában zajlik, szállásuk a közeli Petőfi utcai középiskolai kollégiumban lesz, az étkezés a néhány perces sétát igénylő, kiváló konyhával rendelkező Dübögő Étteremben történik.
Országszerte számos zenei tábor várja nyaranként az ifjú muzsikusokat, de ezek közül is kitűnik tartalmasságával, sokszínűségével a békési, amely több évtizedes múlttal büszkélkedhet.  A zenekari tábor keretében lehetőség nyílik egyéni kurzusórák igénybevételére is. A délelőtt és délután tartott zenekari szólampróbák, majd összpróbák mellett ki-ki rugalmasan részt vehet a beosztás szerinti hegedű, vagy cselló óráján.
hegedűkurzus vezetője idén is S. Dobos Márta, a művészeti tudományok doktora, Artisjus-díjas hegedűművész, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának docense lesz, immár 25. alkalommal.
csellókurzus vezetője pedig ismét Pólus László, a Magyar Állami Operaház művésze, szólócsellistája, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának gordonka főtárgy tanára lesz.
Előd Bernadett Lausanne-ból a tábor elkötelezett támogatójaként érkezik már sokadik alkalommal ide. Az első hegedűsök szólampróbáinak vezetésén túl ő segíti a mindig érdekes és színvonalas kamarazenei produkciók létrejöttét.
A tábor ideje alatt a résztvevők folyamatosan járhatnak zongorás próbákra, s a hét második felében sorra kerülő házi hangversenyeken Nátor Éva és Rázga Áron zongorakísérők közreműködésével játszhatják el a már repertoáron lévő, vagy épp a kurzuson megtanult műveket.
 A zenekari munka előkészületei a szólampróbákkal kezdődnek, de kedd délutánra menetrend szerint érkezik Werner Gábor, a Budapesti Dohnányi Szimfonikus Zenekar karmestere, aki évek óta visszatérve vezényli a tábori zenekart. Zenei elképzeléseit gyakorló csellistaként – egy-egy zenei megoldást a hangszerén is bemutatva – adja át az ifjú muzsikosoknak. Kevés idő áll rendelkezésre, mégis évről évre mindig nagyszerű produkciók születnek. Csütörtök délután idén is tartanak néhány szóló és kamara produkcióval kiegészített zenekari hangversenyt a gyulai Nádi Boldogasszony Katolikus Plébániatemplomban. A második hegedű szólamának foglalkozásait Bánfi Judit tanárnő vezeti, aki már hosszú évek óta részt vesz a tábor mindennapjaiban, s nélkülözhetetlen tapasztalatainak, kreativitásának köszönhetően a hét során számtalan játékos feladattal segíti a hagyományos békési tábori hangulat megteremtését.
Reggeltől estig igényes, tartalmas, a résztvevők egyéni teherbírásához alkalmazkodó szakmai munka folyik, hangok töltik be a művészeti iskola utolsó szegletét is, a zenéről, a muzsikálásról szól minden. Az esti programok hivatottak oldani a nap fáradalmait.
Minden estére jut valami érdekesség, ami próbára teszi a tudást, kreativitást, de mindemellett a rekeszizmokat is. A tábor szokásai szerint a szobák csapatokba szerveződnek, s már a hétfői „bemutatkozó esten” minél szellemesebben, ötletesebben kell bemutatniuk magukat. A produkciókat a tábor kurzusvezetői, tanárai értékelik.  Az elmaradhatatlan „svájci est” és egyéb programok színesítik az esti összejöveteleket. A csütörtöki, mindig emlékezetes búcsúesten pedig korona kerül a tábor királynőjének és királyának fejére.  
A békési tábor egyik különlegessége, hogy hagyományai szerint remekül ötvözi a komoly szakmai munkát a jókedvvel, színvonalas kikapcsolódással. Aki ezt fiatalabb korában megtapasztalja, éveken keresztül visszavágyik hozzánk.
Mindenkit szeretettel várnak a táborba, aki már elmúlt 12 éves, ígéretesen játszik hangszerén, vagy épp zenei pályára készül.
Minden további kérdésre szívesen válaszol Sándor Ottó táborvezető, felkészítő tanár a sottovoce@vipmail.hu email címen, vagy a +36 70 944-4215 telefonszámon vagy Csökmei Gábor kurzustitkár a csokmei.gabor@bekesikultura.hu email címen, vagy a +36 20 400-2337 telefonszámon.
Bővebb információ és jelntkezés: www.betazen.hu

További programok »

FEL