Hamarosan Békésre érkezik a Csík Zenekar

A 42. alkalommal megrendezett Békés-tarhosi Zenei Napok zárásaként hazánk egyik legnépszerűbb népzenei formációja ad egy fergeteges koncertet 2018. július 1-jén (vasárnap) 18 órától a békési kulturális központban.

A 30 éves zenekart több rangos díjjal jutalmazták, többek között Fonogram, Kossuth- és Prima Primissima díjjal. Az együttes Kecskeméten kezdte tevékenységét, s a vidéki zenekarok közül szinte egyedül tudta állni a versenyt a legjobb budapesti táncházi bandákkal. Nagy elismerés volt számukra, hogy 2000-ben az olimpiai játékokat kísérő kulturális programhoz a zenekart választották ki, hogy képviselje Magyarország népi kultúráját Sydneyben. Szinte minden hazai nívós fesztiválon felléptek már.

Pályafutásuk alatt számos lemezük jelent meg, átdolgoztak többek között Kispál és a Borz és Quimby számokat, de Csík János kérésére Lovasi András is írt nekik szöveget. Kísérletezésük átütő sikerrel járt: “Senki nem ért semmit” című lemezük 2007-ben elnyerte “Az év hazai világzenei albuma” kategóriában a Magyar Hanglemezkiadók Szövetségének Fonogram díját, s hamarosan aranylemez lett. Olyan művészekkel adtak közös koncertet vagy dolgoztak együtt, mint Ferenczi György, Hobo, Presser Gábor, Lovasi András, Kiss Tibi és még sorolhatnánk.

 

Forrás: bekesikultura.hu

Megosztás:

Címke: , ,