Vízilabda: Nagykanizsán kezdik a rájátszást a csabai pólósok

2018. április 11. 07:09 | Kovács Dávid

A Honvéd elleni tét nélküli találkozó előtt már eldőlt, hogy a felsőházban folytatja a bajnokságot a Swietelsky-Békéscsaba az OB I/B-ben. Dr. Szilágyi Kristóf csapata szombaton már újra medencébe ugrik, Ajtai Miklósék a rájátszás első körében Zala megyébe látogatnak.

A kiírásnak megfelelően a csapatok viszik magukkal az alapszakaszban szerzett eredményeket. A csabai gárda három ponttal megy a rájátszásba, ezt a Debreceni VSE-vel szembeni hazai, 14-13-as győzelemmel szerezte meg az együttes. A visszavágó nem sikerült a Hajdúságban (9-13), a két fővárosi rivális, a KSI (13-21, 9-17) és az Ybl (9-14, 8-11) ellen pedig nem jött össze a pontszerzés. Ennek megfelelően a viharsarkiak a hátsó régióból kezdhetik a felzárkózást a nyolccsapatos mezőnyben.

Az első rivális idegenben a 12 egységgel érkező, az alapszakasz másik csoportjában 2. helyén végző Kanizsa VSE lesz április 14-én. Két hét szünetet követően, április 28-án a hat ponttal rendelkező Vasas SC otthonában harcolnak Szabó Zoltánék. A viharsarkiak az első hazai találkozót május 5-én, a másik csoport győztese, az UVSE ellen játsszák az Árpád fürdőben, a tervek szerint már a nyári átállás után. Egy héttel később a csoport leggyengébbnek tűnő gárdája, a BVSC-Zugló látogat Békéscsabára.

 

További programok »

FEL