Vízhiány az almaföldön – Elindultak a tavaszi munkálatok a gyümölcsösökben

2025. március 11. 06:37 | Bere Mátyás

Fontos időszakba léptek a gyümölcskertek, ugyanis most zajlanak a metszések és a fapótlások, azaz felkészítik a fákat a jó termésre. Idén –mondhatni megszokott módon – védekezni kell a szárazság ellen is.

Kis Gábor, a Hunapfe Kft. ügyvezetője és kertészmérnöke elmondta, hogy már a metszési munkák végén tartanak, és még folynak a pótló ültetések.

– Tavaly a napsütéses idő két héttel hamarabb érkezett, most viszont az évszaknak megfelelő időjárás van. Most végezzük a lemosópermetezéseket, rézzel, kénnel és olajjal. A mosás azért fontos, hogy az áttelelő kártevőktől és kórokozóktól megszabaduljunk. Emellett a gombák elpusztítása is fontos – fejtette ki a szakember.

Kis Gábor azt is kiemelte, hogy elképesztő vízdeficitben van most a talaj, így pedig a fák is. Mint mondta, ilyenkor nincs mit tenni, öntözni kell.

– Mivel nincsen csapadék, ezért muszáj virágzás előtt öntözni a területet. Ezen a télen nem volt elég csapadék, ezt pedig pótolni kell – emelte ki Kis Gábor.

 

További programok »