Vívás: Olimpici tizenkettedszer

2017. november 2. 10:51 | behir.hu

A magyar vívósport egyik sikertörténete az Olimpici GP, amely a tizenkettedik évadához érkezett. A párbajtőrvívás utánpótlásának kitűnően működő bázisa több Európa-bajnokságon, világbajnokságon eredményes versenyzőt „termelt” már az elmúlt bő egy évtizedben.

Hosszú lenne a névsor, ezért most csak az azóta már a felnőtt válogatottban is bemutatkozott versenyzőket sorolnánk fel. A női párbajtőr csapatot erősíti Várnai Vivien, Kun Anna, az Alföld Vívó Akadémia büszkesége, Szabó Réka, a férfi csapatban pedig Siklósi Gergely, Bányai Zsombor és Berta Dániel mutatkozott már be.

Ez az idény is Hajdúhadházon kezdődött. A pénteki versenynapon a gyerek korosztály kezdett, itt a klub két versenyzője is döntőbe jutott, Oláh Lili és Krnács Tamás egyaránt hatodik lett. Emellett dicséret illeti Harangozó Lizát is tizenharmadik helyéért.

Szombaton az újoncok léptek pástra, Oláh Lili az idősebbek között is beverekedte magát a döntőbe, ezúttal nyolcadik helyezést ért el. Hajszállal maradt le Bencsik Anna a nyolcas döntőről, ő a kilencedik helyet szerezte meg.

 

Forrás: Alföld Vívó Akadémia

 

További programok »

Sport

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL