Vívás: Lenkefi Soma döntőbe jutott

2018. január 30. 11:04 | behir.hu

Az Alföld Vívó Akadémia tőr szakága egyre jobb eredményeket ér el. Az elmúlt hétvégén, a Fülöp Mihály Magyar Kupa tőr körverseny újonc számát a Törekvés szentélyében rendezték, ahol Lenkefi Soma remekelt.

A két körmérkőzéses fordulót egyenes kieséses tábla követte. Már az első fordulóban látni lehetett, hogy Lenkefi Soma Boldizsár jó formában van, hiszen veretlenül vette ezt az akadályt. A második fordulót 50 százalékos mérleggel – két győzelemmel és két vereséggel – zárta.

Az egyenes kieséses táblán aztán a hazaiak reménysége, Bálint, majd a honvédos Tabajdi sem tudott ellenállni a csabai fiúnak, s így pályafutása során először bejutott a nyolcas döntőbe. Az FTC vívójával, Tóth Zsomborral vívott csörtében már a dobogós helyezés volt a tét. Szoros mérkőzésen a fővárosi versenyző győzött, így Lenkefi Soma a kitűnő nyolcadik helyen zárt.

 

További programok »

FEL