Vívás: Kazár-arany és Dékány-bronz Tatáról

2017. május 30. 11:08 | Kovács Dávid

A múlt héten a felnőttek, ezúttal pedig a kadetek és a juniorok kezdték meg a pontgyűjtést a 2017-18-as ranglistákra. A helyszín most is a tatai edzőtábor patinás vívóterme volt. A megmérettetésen az Alföld Vívó Akadémia versenyzői is ott voltak és ezúttal is érmekkel tértek haza.

A küzdelmeket a kadet fiúk kezdték, Keszthelyi Zsombor „kiskadetként” magabiztosan menetelt a nyolcas döntőig, ahol szoros mérkőzésen szenvedett vereséget az MTK „óriásától”, Ujváritól. Hatodik helyezésével megtette az első lépéseket az elérni kívánt cél, a válogatottság felé vezető úton. Szabó Bence célja a ranglista első húsz vívója közé kerülni, hogy indulhasson a nemzetközi versenyeken. A harminckettes táblára kerülésével ő is megtette az első lépést.

A hölgyek mezőnyében Dékány Kinga maradt hírmondónak a „nagy csapatból”. Ennek megfelelően veretlenül került be a nyolcas döntőbe, ahol a hazai páston vívó Büki meglepte a kissé görcsös csabai lányt (13-15). Dékány ezzel Kezsthelyihez hasonlóan kezdett, számára sem lehet más a cél, mint a válogatottság kivívása.

Vasárnap a juniorok népesítették be a pástokat, ebben a korosztályban is a fiúk kezdtek. Keszthelyi veretlenül, Szabó 4/2-es mutatóval jutott tovább csoportjából. Mindketten győzelemmel mutatkoztak be az egyenes kieséses táblán, itt Szabó Bencének bravúrra lett volna szüksége, hiszen a kadet Európa-bajnok Andrásfi Tibort kellett volna legyőznie. Szabó kiválóan tartotta magát, 10-9-re még vezetett is, de végül érvényesült a papírforma. Keszthelyi kétszer is szívinfarktus közeli helyzetbe hozta a neki szurkolókat, de végül mindkét asszóját megnyerve bejutott a tizenhat közé. Remekül kezdett a kadet válogatott balatoni Csere ellen, de a befejezés ezúttal nem sikerült. A rendkívül erős junior mezőnyben, tizennégy évesen ez így is komoly teljesítmény.

A junior női mezőny sem marad el eredményességben, színvonalban a fiúkétól. Az Alföld Vívó Akadémia küldöttsége, Petri Renáta, Kazár Dóra, Dékány Kinga, Csiaki Dorottya a legjobbak közt vannak. Ezen a hétvégén közülük Dórának és Kingának ment jól a vívás. Mindketten bejutottak a nyolcas döntőbe. Dékány nem is akármilyen ágon. Először a kétszeres kadet VB-ezüstérmes Nagy Kingát, majd a kadet EB-ezüstérmes Szőke Sárát kellett legyőznie. A döntőben aztán egy Európa-bajnok (csapatban), EB-ezüstérmes (egyéniben) várt rá, Muhari Eszter személyében, a csabai lány azonban végig vezetve győzött. Kevesen mondhatják el magukról, hogy rendszeresen legyőzik Muharit, Kingát már-már a mumusának mondhatjuk. Kazár Dóra közben hatalmas küzdelemben, a hosszabbításban elért találattal vett revansot a Petrit korábban legyőző Kolczonayn, így a két csabai lány egymással vívhatott a döntőért. Kingán ekkor már kiütközött a fáradtság, így Kazár vívhatott az aranyéremért. Fej-fej mellett haladtak, de a végén Galli Zsolt versenyzőjánek akarata érvényesült (15-12).

Még nagyon hosszú út vár a csabai versenyzőkre a világversenyekig, de jelenleg Dékány Kinga mind a junior, mind a kadet ranglistán a második, Kazár Dóra a juniorok közt ugyancsak a második helyet foglalja el, Keszthelyi Zsombor pedig harmadik a fiúk kadet ranglistáján.

További programok »

FEL