Vívás: Keszthelyi Zsombor Világkupa-aranyérmes Belgrádban

2020. február 6. 12:07 | behir.hu

A magyar junior párbajtőr-válogatott a békéscsabai Keszthelyi Zsomborral a soraiban megnyerte a belgrádi Világkupa-versenyt. A lányok Pozsonyban harcoltak az értékes helyezésekért. Dékány Kinga szerepelt jobban és egyéniben 8. helyen végzett, Kazár Dóra a legjobb 64 között búcsúzott.

A párbajtőrcsapatban ismét az Alföld Vívó Akadémia (AVA) tehetségére, Keszthelyi Zsomborra hárult a vezér szerepe, neki kellett lezárnia a mérkőzéseket. A mieink hozták a két kötelező győzelmet: az észteket 45-21-re és a kazahokat pedig 45-28-ra verték, de ami ezután következett, az igazi diadalmenet volt. Két vívó nagyhatalom csapatát kellett ugyanis legyőzni a végső sikerhez. Először az oroszok jöttek a magyar együttessel szembe. A negyedik párban megszerzett előnyt sikerült a végére kilencre növelni (45-36). A másik ágról a világranglistát vezető amerikai csapat került be a döntőbe. Keszthelyi Zsombor vívta az első asszót, és 4-1 arányú győzelme megalapozta a sikert. A fiúk egymást múlták felül, s életük első Világkupa-aranyérmét ünnepelhették. Fiatal csapatunk egyre inkább bizonyítja, hogy méltó utóda a már a felnőtt mezőnyben bizonyító világbajnok csapatunknak. Nem mellesleg sikerével a világranglista élére ugrott a Keszthelyi Zsombor, Hamilton-Meike Jonatán, Osman Touson Maruan, Ujvári András alkotta négyes.

Az egyéni versenynek komoly tétje volt, mivel ez volt az idény utolsó válogatója a junior Európa- és világbajnokságra. A csabai párbajtőröző remekül kezdett, öt győzelme mellett, mindössze egyszer kapott ki a csoportmérkőzések alatt. Az egyenes kieséses táblán aztán rögtön olasz ellenfélre akadt, ami sosem egyszerű feladat. Malaguti egy darabig igazolta is ezt a kitételt, de Keszthelyi remek vívással fölé kerekedett (15-9). Újabb olasz, a válogatottjuk vezére, Armaleo következett. Itt sajnos fordított volt a koreográfia, az AVA kiválósága 7-7-ig remekül tartotta magát, aztán viszont elég volt egy kis kihagyás, hogy az itáliai felülkerekedjen. A 222 főt számláló mezőnyben megszerzett 35. hely első éves juniorként jó eredménynek számít, ezzel a csabai versenyző tagja lett a porecsi Eb-n, és a Salt Lake City-i vb-n induló válogatottnak.

A fiúkkal egyidőben a lányok is világkupán ragadtak párbajtőrt. A pozsonyi viadalon (195 vívó) Kazár Dóra és Dékány Kinga képviselte a csabai klubot. Mindketten továbbjutottak a csoportkörből, és a táblán is megnyerték első asszójukat. A következő körben kemény ellenfelek kerültek az útjukba. Kazár egyetlen találattal, de alulmaradt a lengyelek legjobbja, Brich ellen, így az 57. helyen fejezte be a versenyt. Dékány az olasz Kowalczyk 15-11-es legyőzésével hajtotta végre első bravúrját. A svájci Sapin legyőzése rutinmunka volt, ahogyan a lengyel Klughardt sem jelentett akadályt. A legjobb nyolc közé jutásért újabb olaszt, Pizzinit kellett legyőzni. A csabai párbajtőrözőt ezen a napon ő sem tudta megállítani (15-11). Az amerikai Husisian ellen viszont már nem volt ellenszer. Dékány Kinga remek versenyen, kitűnő vívással lett nyolcadik.

 

További programok »

FEL