Vívás: Aranyos búcsú a junior évektől

2019. december 3. 15:06 | behir.hu

Az Alföld Vívó Akadémia párbajtőrözői csapatban harmadszor nyerték meg az országos bajnokságot.

Még serdülő korukban kezdődött. Három tehetséges, csinos lány, Dékány Kinga, Kazár Dóra és Petri Renáta megnyerte az országos csapatbajnokság női párbajtőr számát - idézi fel a kezdeteket a csabai klub beszámolója. Aztán ez a három lány, kiegészülve hol Csiaki Dorottyával, hol Keszthelyi Zorkával, hol Balog Alexandrával megcsinálta azt a bravúrt, hogy egymást követő két évben is megnyerte a kadet és a junior bajnokságot is. Az idő haladtával csapatban, mindhárman Európa-bajnokok is lettek. A női vezetőedző, Kovács Iván által csak „manökencsapatnak” titulált lányoknak a tavalyi junior OB-n ugyan „csak” bronzérmet akasztottak a nyakukba, de most, hogy ebben a korosztályban utoljára léptek együtt pástra, hiszen Kazár és Petri jövőre már a felnőttek között törhet sikerekre, újra megmutatták, hogy nincs náluk jobb csapat.

A tizennégy csapatos mezőnyben a Vasas kettesszámú csapatával mérkőztek először. Végig vezetve 44-30-ra nyertek. Hasonló volt a forgatókönyv az MTK ellen is (45-32). Máris következhetett a sokadik AVA-BVSC összecsapás, immár az aranyéremért. Az első hat asszóban a fővárosiak vezettek, hol egy, hol két találattal. A mindent eldöntő utolsó csörtére 30-30-as állásnál kötött be Petri Renáta és Borsody Emma. A csabaiak párbajtőrözője pedig szárnyalt. Gyorsan vezetést szerzett és fokozatosan növelte az előnyt a teljesen elbizonytalanodó ellenfele ellen. A 45-36-os végeredmény könnyed győzelmet sejtet, de nagy szükség volt erre a bravúrra. A lányok harmadszor nyertek junior bajnokságot: igazi bravúr a javából!

A szombati egyéni versenyen is történtek említésre méltó dolgok. Az OB-t a férfi párbajtőrözők kezdték, óriási létszámmal, hiszen 155-en (!) álltak rathoz. A csabai klub versenyzői idő előtt befejezték a szereplést, a legfájóbb Keszthelyi Zsombor veresége volt, aki esélyesként csak a 36. helyen végzett. A hölgyeknél is örvendetesen nagy mezőny jött össze, 117-en vágtak neki a hosszúnak ígérkező napnak. Az Alföld Vívó Akadémia három legjobbja közül Petri Renáta ága volt a legkönnyebb, be is jutott a nyolcas döntőbe, ahol viszont nem bírt a korosztály legjobbjával, Muhari Eszterrel (Honvéd) így ötödik lett. Kazár Dóra nagy küzdelemben, a hosszabbításban kerekedett felül a BVSC-s Tóthon, majd hasonlóan szoros asszóban vereséget szenvedett Borsody Emmától, és a tizenötödik helyet szerezte meg. Dékány Kingának nem volt szerencséje. Már a 32 közé jutásért a kadet válogatott BVSC-s Demetert kellett legyűrnie (15-9). Már a harmadik versenyen került szembe a tatabányai Gnám Tamarával, aki a korosztály egyik legjobbja. Az előző két alkalommal vereséget szenvedett tőle, ezúttal viszont ő volt az okosabb (15-9). Következett a válogatottságért vívott versenyben legnagyobb ellenfélnek számító Kardos Edina (Vasas). Okos, türelmes vívás és 13-10-es győzelem lett az eredmény. Újabb válogatott társ, barátnő, Kolczonay Borbála ellen már a dobogó volt a tét. A páston nincs barátság, Dékány 15-10-re hozta a csörtét. A ranglista harmadik tatai Büki Lili ellen sem volt könnyű, de az újabb 15-10-es győzelem azt jelentette, hogy az elmúlt két év felnőtt bajnoka vívhatja a döntőt. A jóval könnyebb ágról érkező Büki lezárta a nagy menetelést (11-15), de ilyen nehéz nap után az ezüstérem hatalmas bravúr. Ezzel a sikerrel újra Dékány a negyedik a ranglistán, de még négy nagyon erős verseny van hátra, a következő a spanyolországi Burgosban. Említést érdemel még Krnács Anna, aki két szoros győzelemmel felkerült a 32-es táblára.

 

A fiúk csapatban javítottak (Fotó: Alföld Vívó Akadémia)

A fiúk csapatban javítottak (Fotó: Alföld Vívó Akadémia)

 

A fiúk a csapatversenyen akarták bizonyítani, hogy az egyéni verseny csak kisiklás volt. Nagy mezőny, 24 csapat között kellett helytállnia a Keszthelyi Zsombor, Kolczonay Balázs, Szabó Bence, Lenkefi Soma alkotta négyesnek. Az OSC (45-16) és a Honvéd második csapatának legyőzése (45-30) nem okozott gondot, ezt követte a vidéki rangadó a Tapolca ellen. Keszthelyi vezérletével sikerült győzni (45-38). A Vasas ellen Kolczonay és Szabó remekelt (45-38), így jöhetett a Honvéd elleni aranycsata. Keszthelyi újra nagyszerűen vívott, de így sem sikerült győzni. A fiúk az egyéni verseny kudarca után ezüstéremmel kárpótolták magukat.

Az Alföld Vívó Akadémia egy arannyal, két ezüstéremmmel, valamint egy ötödik hellyel zárt a junior OB-n. 

 

További programok »

FEL