Vívás: Csabai bronzérem csapatban, Gachályi legyőzte a búcsúzó olimpiai bajnokot

2021. december 19. 19:01 | Kovács Dávid

Harmadik helyen végzett az Alföld Vívó Akadémia női párbajtőrözők csapatversenyében a Ludovika Arénában rendezett vívó országos bajnokság záró napján. A Dékány Kinga, Gachályi Gréta, Kovács Emese, Szabó Réka összeállítású gárda a bronzmérkőzésen a pályafutását befejező, utolsó versenyén szereplő olimpiai bajnok Szász-Kovács Emesével felálló Vasast győzte le.

A csabai együttes a legjobb 16 között mutatkozott be és magabiztosan, 45-24-re verte a MAFC csapatát – írta a hazai szövetség hivatalos oldala. Az Alföld Vívó Akadémia a négy közé jutásért a BVSC-vel szemben és fölényesen, 45-34-re diadalmaskodott.

Dékány Kingáék az elődöntőben az első két asszó után még vezettek az MTK ellen, de a fővárosiak fordítottak, majd végig vezettek és 45-35-re nyertek. A bronzéremért a Vasas csapata ellen kellett csatázni. Az első asszót még a fővárosiak nyerték Szász-Kovács Emese révén, de csabaiak fordítottak és nem engedték ki kezükből a győzelmet. Az egyéni versenyben is bronzérmet szerző, 15 éves Gachályi Gréta 7-4-re nyert a pályafutása utolsó asszóját vívó olimpiai bajnokot, majd Szabó Réka zárta le a 45-33-as sikerrel záruló bronzmérkőzést.

Az aranyérmet a csabaiakat legyőző MTK szerezte meg, miután 45-38 arányban felülmúltaz OMS-Tata csapatát.

 

ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, LUDOVIKA ARÉNA

Csapatverseny. Párbajtőr. Nők. Döntő: MTK Budapest–OMS-Tata 45:38. Ob: MTK Budapest (Miskó Dorina, Nébald Franciska, Simon Sarolta, Wimmer Dorina), 2. OMS-Tata (Büki, Gnám, Héder, Kun), 3. AVA (Dékány, Gachályi, Kovács E., Szabó R.).

 

További programok »

FEL