Vívás: A 15 éves Gachályi Gréta bronzérmes a felnőtt országos bajnokságon

2021. december 18. 15:43 | Kovács Dávid

Az Alföld Vívó Akadémia párbajtőrözője az elődöntőig menetelt a budapesti Ludovika Arénában zajló vívó országos bajnokságon.

Gachályi Gréta hibátlanul vette a pénteki selejtezőt és magabiztosan jutott a 32-es táblára, majd magabiztosan búcsúztatta az MTK-s Takács Dóra Fruzsinát - számolt be a szövetség hivatalos oldala. A csabai tehetség a legjobb 16 között a Honvéd vívóját, Kálmán Zillét verte meg, majd a legjobb nyolc között bravúros sikert aratva, mindent eldöntő tussal, 15-14-re győzte le a tatabányai Gnám Tamarát. Az elődöntőben a felnőttválogatott alapemberének számító, kétszeres egyéni bajnok Muhari Eszter azonban már megoldhatatlan feladatnak bizonyult. A 18 éves Honvéd-versenyző fölényesen, 15-2-re nyert. Gachályi ennek ellenére bravúros teljesítménnyel bronzérmet szerzett.

Az Alföld Vívó Akadémia versenyzői közül Szabó Réka a legjobb 16 között búcsúzott, ahol az MTK-s Wimmer Dorina jelentette a végállomást, aki korábban, a 64-es táblán egy másik csabait, Kovács Emesét is megvert. A 2017-ben, 16 esztendősen országos bajnok Dékány Kinga a 32 között esett ki Fábián Kamillával (Vasas) szemben.

A férfiak egyéni párbajtőr versenyében a Békéscsabáról Honvédhoz igazoló Keszthelyi Zsombor is kiválóan szerepelt, aki a 128-as táblán legyőzte klubtársát, az olimpiai ezüstérmes, egyéni világbajnok Siklósi Gergelyt, majd a nyolcas döntőig jutott, ahol Nagy Dávid (Vasas) győzte le a 19 éves versenyzőt.

 

Gachályi Gréta (a kép jobb szélén) a dobogó harmadik fokára állhatott fel (Fotó: Magyar Vívó Szövetség)

Gachályi Gréta (a kép jobb szélén) a dobogó harmadik fokára állhatott fel (Fotó: Magyar Vívó Szövetség)

 

Országos női párbajtőr egyéni bajnokság, 126 induló.

Végeredmény: 1. Muhari Eszter (Honvéd, edző: László István), 2. Nagy Kinga (Diósgyőr), 3. Balogh Bella (Vasas) és Gachályi Gréta (AVA Békéscsaba), 5. Kun Anna (Tata), 6. Wimmer Dorina (MTK), 7. Gnám Tamara (Tatabánya), 8. Tóth Jázmin (Honvéd). A döntőben: Muhari-Nagy 10:9.

További programok »

Sport

Nyolcadik győzelmével továbbra is éllovas az Előre II.

A Vármegyei I.-es labdarúgó-bajnokság 9. fordulójában a Békéscsaba 1912 Előre II. csapata a Dévaványa SE együttesét látta vendégül október 12-én. A lila-fehér csapat nyolcadik győzelmét aratva erősítette meg első helyét a tabellán.
2024. október 14. 18:40
FEL