Virtuális szabadulószoba is volt a Lencsési suliban

2022. június 30. 11:15 | Vári Bianka

A Lencsési Általános Iskolában negyedik éve szerveznek „Csodaszarvas” táborokat, európai uniós forrásból. Ebben a tanévben két hétig, június 20-tól július 1-ig szerveznek tematikus programokat, ahol többek között környezetvédelmi és média-ismereteket is elsajátíthatnak a fiatalok, játékos feladatokon keresztül.

Két hét alatt a Lencsési Általános Iskola 235 tanulója vehet részt Csodaszarvas bentlakásos- vagy napközis táborban. Az intézmény igazgató-helyettese elmondta, hogy a táborvezetők előre kidolgozott témákat jártak körül, mint a média, az idegen nyelv, vagy a környezetvédelem.

– Ezek a táborok egy-egy tematika köré szerveződnek, és ezeknek a táboroknak az a legfőbb célja a közösségépítés mellett, hogy olyan készségeket, képességeket fejlesszenek a gyerekek az ismereteken túl, amelyek a mindennapi életben szükségesek, és a tanulásukat is segíti majd az iskolai tanulmányaik során - mondta Hrabovszki Mihály.

 

 

Az egyik pedagógus virtuális szabaduló szobát készített a médiás csoportnak, de a reklámokról és az internet veszélyeiről is tanultak.

– A legjobban az tetszett, amikor retro reklámokat néztünk, reklámtervezés volt, és pénteken be is mutatjuk majd ezeket a reklámokat - árulta el az egyik résztvevő.

Eközben az iskola udvarán környezetismeretet tanulnak a gyerekek.  A 15 fős csoportot 1., 2. és 3. osztályos tanulók alkotják, akik láthatóan nem ijednek meg a "piszkos munkától". A fiatalok megismerhették, és közelről is megtapasztalhatták, mi a komposztálás: hogy készül, mi kerülhet bele, vagy milyen élőlények segíthetik a folyamatot. Kesztyűt húztak és túrták a komposztot, miközben élőlényeket kerestek benne.

 

 

Találtak is gilisztát, százlábút, és más rovarokat. Végül a tápanyagban gazdag komoposztot a konyhakertbe szitálták. A játékos tanulás után a gyerekek locsolókat fogtak, hogy megöntözzék az iskola szomjas növényeit. Beregszászi-Gulkás Noémi, a foglalkozást tartó pedagógus elmondta, hogy a tábori foglalkozás sok szempontból kiegészíti az év közben tanultakat.

 

 

– Egyrészt szemléltetés, ami a biológia, és természetismeret órákhoz kapcsolható. Tehát le tudnak jönni a gyerekek, sétálnak itt a kertben, és élőben megfoghatják a növényeket, de az egyes fejlődési fázisokat is végig követhetik, a vetéstől egészen a virágzásig vagy a termésképződésig. Fejlesztő-pedagógiai szempontból fontos tény, hogy sikerélményt ad - fogalmazott.

Végül a tanulók egy feladatlapon számot is adnak majd arról, mit tanultak a hulladékkezelésről, a fenntarthatóságról, és a környezetvédelemről.

 

További programok »

FEL