– A Békés Vármegyei Kormányhivatal társadalomszervező funkciót valósít meg, amikor együttműködési megállapodást kötöttünk és kötünk azokkal a kamarákkal, köztestületekkel, civil szervezetekkel, amelyeknek szerepe van az életünkben – kezdte az eseményt dr. Takács Árpád.
A főispán kiemelte, hiánypótló megállapodást írtak most alá, hiszen rengeteg olyan ember él az országban, aki érintett, nekik szeretnének könnyebbséget biztosítani. Kiemelte, a kormányhivatal nemcsak hatóságként, hanem társadalomszervező funkciójának a megvalósításaként is tekint erre a feladatra. Ez azt jelenti, hogy túlmegy azon a kereten, amit a jogszabály szigorúan előír.
– Olyan vállalásokat teszünk, ami segíti a mozgáskorlátozottakat. Ez jelenti közös munkahelyek, ismeretterjesztő fórumok létrehozását, de közvetítői funkciót is betöltünk az egyes munkahelyek és az egyesület között, hogy mindenkinek az egészségi állapota szerint tudjunk munkát biztosítani. Megtaláljuk azokat a munkahelyeket, azokat a munkáltatókat, akik regisztrálni tudnak, akkreditálni tudják magukat és akik tudják foglalkoztatni a mozgáskorlátozottakat – foglalta össze dr. Takács Árpád.

„Sokszínűségünk teszi gyönyörűvé és gazdaggá a világot! Ünnepelj ma velünk, lásd meg Te is! Azt a csodát is, ami minden egyes fogyatékossággal élő emberben rejlik. Mert mások vagyunk, igen, valamennyien különlegesek. Minden árnyalatnak jelentősége van, mert ez adja az erőnket. Mindenért kicsit jobban meg kell küzdenünk, de az erőnk, a kitartásunk és a hitünk hegyeket képes megmozgatni. Példát és utat mutatni. Így gondolj ránk ezen a napon majd az év többi napján is. Legyél a partnerünk, mert együtt semmi sem lehetetlen.”
Ezzel a világnapra közölt idézettel köszöntötte a megjelenteket Kovács Ágnes, a Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesület elnöke, aki egyben a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének elnöke is. Hangsúlyozta, ma már számtalan jogszabály van, amely a fogyatékos emberek társadalmi felzárkóztatását igyekszik segíteni, ám a szervezeteknek tenniük kell azért, hogy ezek a jogszabályok tényleges változást hozzanak.
– Hiába születik kormányzati szinten egy jogszabály, ha nem hozzuk le Békés vármegyébe és illesztjük be azt a Békés vármegyei emberek ellátásába, tájékoztatásába az őket érintő hatósági feladatok tekintetében. Ez a megállapodás arról szól, hogy szorosabban működünk együtt, mint korábban, annak érdekében, hogy a jogszabályok érezhető változást eredményezzenek, elsősorban a mozgássérült emberek érdekében – ismertette Kovács Ágnes.

Az országos és a vármegyei elnök hozzátette, a következő lépcsőben a felek ismét asztalhoz ülnek, hogy a konkrét jogszabályi elemeket tartalmazó megállapodás után még részletesebben kidolgozzák az elképzeléseket.