Virágba borult Békéscsaba – 25 ezer egynyári növényt ültettek

2022. június 3. 14:30 | Vári Bianka

Ezerötszáz négyzetméternyi területen ültetett virágokat a Békéscsabai Városgazdálkodási Kft. Évek óta a cég feladatai közé tartozik a városi parkok, virágágyások gondozása, melynek célja, hogy szebb és élhetőbb legyen a környezetünk.

Rotálás, gereblyézés, mérés, tervezés, ültetés és öntözés. Május eleje óta folyamatosan azon dolgoznak a munkások, hogy virágba boruljanak Békéscsaba közterületei. Összesen több mint 25 ezer egynyári növényt telepítenek 1500 négyzetméternyi területen, a belvárostól a település széléig, több helyszínen. A növényeket a színük és a növekedésük mértéke szerint válogatták össze az egyes területekre. A helybéliek nagyon örülnek a rendezett környezetnek. 

– Én nagyon szeretek itt lakni a belvárosban, minden közel van, minden szép körülöttünk, és teli van fával, reggel a madarak csicseregnek,  nagyon jó érzés – fogalmazott egy helyi lakos.

– A levendula gyönyörű, tavaly is nagyon szép volt. De mindegyik szép. Az árvácska a bölcsőde előtt pedig csodálatos – mondta egy másik járókelő.

A zöldterületek gondozásáért felelős Békéscsabai Városgazdálkodási Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a virágágyások beültetése a napokban befejeződik. Balla Ferenc hozzátette, hogy ezt követően megkezdik a virágládák kihelyezését a pergolákra, a kandelláberekre, a hidak korlátjaira is, ezzel párhuzamosan pedig közel 50 darab virághengert is kihelyeznek Békéscsaba közterületeire. Újításként kiemelte, hogy a közelmúltban átadott Kórház utcai hídra is kikerül 2-2 darab virágláda.

A virágok késő őszig pompázhatnak a helyükön, mielőtt beszedik őket, addig pedig folyamatosan öntözik, gondozzák és pótolják a növényeket. Cél, hogy minél színesebbé és élhetőbbé tegyék a várost az itt lakók, és az idelátogatók számára.

Galéria

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL