Eszem-iszom, dínom-dánom és egy óvodányi kicsi gyermek még apróbb lampionnnal. A jaminai Tündérkert Óvodában Márton napi szokásokkal ismerkedtek az ovisok. A kicsik és szüleik délután 4-kor, szürkületben gyülekeztek az óvoda udvarán. A gyermekek a rövid falatozást követően láthatóan élvezték a szülők jelenlétét az udvaron. A helyszínen két anyuka is megosztotta gondolatait a szemmel láthatóan „felpörgött” gyermekek között.
– A gyerekek nagyon élvezik a programot és sok mindent tudnak ebből tanulni mind versileg, mind tematikailag. Szeretjük ezeket a tematikus heteket – mondta az egyik kisgyermek édesanyja, Klucsicsné Kiss Mária.
– Jó dolog a hagyományőrzés és az, hogy ilyen kicsi korban is megtanulhatják, milyen magyar hagyományaink és szokásaink vannak – mondta mosolyogva Somogyi Kontró Beatrix.
A pedagógusok kiemelten fontosnak tartják a hagyományápolást, már egy hete készülnek a gyerekek az eseményre. Dalokat, verseket tanulnak, illetve rajzokat készítenek, a nagyobbak pedig a maguk által elkészített lámpással tették meg a „mérföldes” távot: két kört a sarkon található KRESZ pályán.
– Mindenki elkészítette a saját kis mécsesét, illetve dalokkal, mondókákkal, versekkel készültünk Márton napjára. Megismertettük a gyerekekkel Szent Márton legendáját, az ünnepség koronája pedig a lámpás felvonulás volt, amely a jócselekedeteket szolgálja, illetve egy közösségi érzést adott is a szülőknek, gyerekeknek – mondta Pappné Vántus Mária igazgatóhelyettes.
Az 1700 éves hagyomány, a Márton napi készülődés és ünneplés az óvodában egy kis lampionos felvonulásban csúcsosodott ki. Naplementét követően, kicsit ködös és hideg időben a gyermekek és szüleik a szomszédos KRESZ parkban tettek egy kis sétát a már elkészült lámpásokkal.