Újra lámpásokkal vonultak fel az ovisok a Lencsésin

2022. november 11. 20:33 | Vincze Attila

A hagyományokhoz híven idén is lámpásokkal vonultak fel a Lencsési óvodások Márton napján, pénteken. Az idei esemény érdekessége az volt, hogy a környék három óvodájából jöttek össze a gyermekek a szüleikkel, majd a felvonulás után kötetlen programok várták az egyes intézményekben családokat.

A Manóvároviba, a Napsugároviba és a Zöldoviba járó gyerekek minden évben megtesznek egy nagy kört Márton napján a saját, általuk készített kis lámpásokkal a kezükben, amely a szeretet fényét jelképezi.

Erdeiné Gergely Emőke, a Lencsési Óvoda vezetője a behir.hu-nak elmondta, hogy idén a felvonulás után az egyes telephelyek udvarán a résztvevő családokkal közösen tartottak összejövetelt, melyen szeretetsütemény-kettétörés és kínálás volt, de ehettek libazsíros kenyeret, ihattal teát a kicsik, és forralt bort a nagyok. 

 

 

– A mai nap a hét csúcspontja, már nagy lázban égtek a gyerekek, a szülők pedig hozták az ennivalókat, teákat, azt gondolom, hogy ez egy igazi közösségi program, amely során a családok és az óvoda összekapcsolódik – összegzett az intézményvezető.

 

További programok »

FEL