„Vigyázz az ördöggel, Miska!” – a színház Jaminába ment

2022. április 8. 14:35 | Such Tamás

Kincsesbánya, Szokolya, Egerfarmos után újra egy csabai világot jelentőn mutatták be a Schéner Mihály művészete előtt meghajló, Zalán Tibor író által jegyzett Miska című színdarabot. A Soós Emőke-Biró Gyula tandem ezúttal a Jaminai Közösségi Házban, az „erzsébethelyisek” előtt sziporkázott.

Közel negyven Erzsébethelyi Általános Iskolás – mindkét telephely ötödikese, hatodikosa – ríhatta, kacaghatta, csudálhatta végig csütörtök délután a nem éppen rózsaszín hollywoodi klisékkel telepakolt Miskát.

 

Erzsébethelyi Általános Iskolások a Miska című darab előadásán – Fotó: behir.hu/Such Tamás

 

A színjáték, mint a medgyesi személy, szépen végigzakatol Schéner Mihály meghatárózó élet/álom-állomásain. Megelevenednek a festő (amúgy polihisztor) alkotásaiban jól ismert motívumai: huszárok, pásztorok, valamint több alakban maga az ördög is. (Még most is ott cseng, illetve visszahangzik az anya vissza-visszatérő intelme a fiához „Vigyázz az ördöggel, Miska!”.)

A Napsugár bábszínház művészei úgy sáfárkodnak Zalán gondolataival, mint ahogy a kis Miska a ceruzával, amit az édesanyja a kezébe adott. Mármint a szöveg és a ceruza csupán egy eszköz – az alkotón/előadókon múlik, hogy mi lesz a végkifejlet. Nem kétséges, hogy tökéletes.

 

Galéria

 

Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy a diákok mindvégig óriási kíváncsisággal követték végig a jó órás darabot. Ováció. Vastaps. Vesszen a virtualitás! Miska lábhoz ment.

Rendezte: Bereczki Csilla; zenéjét szerezte: Lovas Gábor; a díszlet Rádi Sándor, a jelmez Oláh Tímea nevéhez köthető. Az előadás legközelebb május 1-jén (anyák napja) este, Békéscsaba legautentikusabb helyszínén, a Meseház udvarán tekinthető meg.

***

A színdarab a 30 éves Meseházi Alapítvány és a Déryné Program Barangoló Alprogramjának keretében, koprodukcióban valósul meg, és az Országjárás Alprogram mutatták be.

Soós Emőke és Biró Gyula a Miska című darabból – Fotó: behir.hu/Such Tamás

Soós Emőke és Biró Gyula, valamint a háttérben Nemes Bouvard László tekergeti a potikat – Fotó: behir.hu/Such Tamás

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
2024. április 19. 17:21
FEL