Viccből vitte el az autót, bűncselekmény lett belőle

2021. június 9. 16:15 | behir.hu

Engedély nélkül vitt el egy autót egy 19 éves fiatalember Kétegyházán. A kocsit rokona használta, de csak kölcsön kapta, ezért a tinédzser úgy gondolta, hogy jó vicc lesz, ha azt hiszi, ellopták.

 

Születésnapi összejövetelről vitt el egy autót egy fiatalember 2020. október 22-én Kétegyházán. A gépkocsit, amelyben benne volt az indítókulcs, rokona használta, de ő is csak kölcsön kapta, nem az övé volt. A fiú a Batthyány utcában letért az útról és fának ütközött vele. A rendőri intézkedéskor kiderült: nem volt engedélye arra, hogy közlekedjen az autóval. Az a férfi, aki kölcsön kapta és használta a kocsit, nem is tudott róla, hogy elvitte.

A 19 éves mezőkovácsházi fiatalember kihallgatásán elmondta, hogy nem akarta ellopni a járművet, csak úgy gondolta, jó vicc lesz, ha a rokona majd azt hiszi, ellopták. Állítása szerint utólag belátta, hogy amit tett, nem volt vicces. A fiatalembert a Gyulai Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésével gyanúsítja. A rendőrség a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait 2021. június 8-án továbbította az ügyészségre.

Forrás: police.hu

További programok »

Kék hírek

Speedmarathon: 24 órás sebességellenőrzést tart a rendőrség Békésben is

Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata, a ROADPOL kezdeményezéséhez csatlakozva a rendőrség péntek reggel 6 órától szombat reggel 6 óráig 24 órás sebességellenőrzést tart országszerte. A Speedmarathon elnevezésű akcióban Békés vármegye közel 100 pontján méri a rendőrség a közlekedők sebességét.
2024. április 19. 15:31
FEL