Veres Kriszta: A Meseház gyűjteménye kiabál, hogy gyertek, játsszatok velem!

2020. november 25. 12:15 | Such Tamás

Mintha egy kicsit elfogadóbbak lennénk a pandémia második hullámával – talán mert tavasszal már átestünk a „beavatáson”. Ebből kifolyólag könnyebben tudomásul vesszük a nyakunkra ülő intézkedéseket. (Nyilván nem mindenki érzi így.) Vajon a kulturális szféra miképp veszi ezeket a kanyarokat?

Veres Krisztával, a Meseház vezetőjével beszélgettem.

„Nálam a bizonytalanság megélése a legnehezebb – mondja. – Az időre sajnálom az időt, ami kimarad, de amit megpróbálunk lehetőségként megélni. A kiállítások csinosítgatása, az archívumok rendezése, a megkezdett pályázatok megvalósítása, mind olyan tevékenység, amely a közönségért van, de nem igényli a személyes jelenlétet. Tudom, hogy szakmailag ugyanúgy talpra fogunk állni, mint nyáron, hiszen az emberek szeretnek járni a közösségekbe. Amit megszerettek – vírus ide vagy oda – szeretni fogják.”

 

Dresch Quartet a Mesházban – Fotó: behir.hu/Such Tamás

Dresch Mihály akaszt – Fotó: behir.hu/Such Tamás

 

'A muzsikusok mi jót csinálnak a pandémia idején?' kérdésemre elmondja, egyelőre nem hívogatja őket, mivel még nem tud konkrét időpontokat egyeztetni. „Ami jó hír – folytatja –, hogy a Hangfoglaló Program 2021-ben is támogatja a Jazz-csütörtök a Meseházban koncertjeit. Jövőre sem fognak unatkozni a jazz szerelmesei.”

Hozzáfűzi, az eltelt több, mint 15 esztendő alatt hatalmas mennyiségű koncertfelvétel halmozódott fel, interjúk készültek világhírű művészekkel, akik megerősítik, hogy a Meseház országosan is elismert kulturális jelenség. Eljött az ideje, hogy újra megmutassuk ezeket a felvételeket, ennek előkészítése folyamatban van.

 

Szüreti mulatság a Meseház udvarán, részlet a Tintaló Társulat előadásából – Fotó: behir.hu/Such Tamás

Szüreti mulatság a Meseház udvarán, részlet a Tintaló Társulat előadásából – Fotó: behir.hu/Such Tamás

 

A pandémia miatt nemcsak a koncertezés került padlóra, hanem pihennek nyugdíjas klubok, nem jönnek a gyermekcsoportok, a népművészeti és alkotóközösségek, valamint a Máté Ferenc és Thury Gábor által kalauzolt filmklub is szünetel. A Meseház Facebook-oldaláról ugyanakkor elérhetőek a soros aktuál-mozik, amelyeket bármikor meg lehet nézni.

 

És egy kis spoiler:

„A Déryné Program támogatásának köszönhetően megvalósul egy álmunk – meséli –, egy képzőművészeti performansz Schéner Mihály műveire. Már régóta vágytunk erre, ugyanis a Meseház gyűjteménye kiabál, hogy gyertek, játsszatok velem!”

Ősbemutató szeptemberben, Mihály napja körül, a boldogság betakarításának ünnepén.

 

Szüreti mulatság a Meseház udvarán, a Tintaló Társulat előadásán – Fotó: behir.hu/Such Tamás

 

Szüreti mulatság a Meseház udvarán, a Tintaló Társulat előadásán, 2019. szeptember 21-én – Fotó: behir.hu/Such Tamás

További programok »

FEL