Vasárnap kezdődik a 45. Békés-tarhosi Zenei Napok

2021. szeptember 3. 15:32 | behir.hu

Szeptember 5. és 18. között rendezik meg a 45. Békés-tarhosi Zenei Napokat, ismertebb nevén a Bétazent Békés megye névadó településén.

A Békés-tarhosi Zenei Napok Magyarország egyik legrégebbi múltra visszatekintő komolyzenei fesztiválja. Az 1976 óta megrendezett esemény gyökerei 1946-ra nyúlnak vissza, Gulyás György ugyanis ekkor indította el azt a Tarhosi Énekiskolát, amely először alkalmazta Kodály zenepedagógiai módszerét, és mely 2016-ban felkerült a Magyar Értéktárba.

A nyitó hangversenyt szeptember 5-én a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar adja Mester Viktória, a Magyar Állami Operaház magánénekese közreműködésével. Másnap a Rosette vonóskvartett tart előadást. Szeptember 7-én a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar fa- és rézfúvós kamaracsoportját hallhatják az érdeklődők.

A további napokon hangversenyt adnak a volt növendékek, 12-én nyolcadik alkalommal lesz fúvószenekari találkozó, Csernik Szende székely mesemondót is meghallgathatják az érdeklődők, és fellépnek a Belencéres Néptáncegyüttes, valamint utánpótlás-együttesei. Pappné Darida Andrea fesztiváligazgató az eseményt ismertető sajtótájékoztatóján elmondta: a szervezés során törekedtek arra, hogy "a magyarság, műveltség, zeneiség hármas egysége megmaradjon".

Bagoly László művészeti vezető kiemelte, a zenei napokon idén is olyan előadók lépnek fel, akiknek van békési vagy megyei kötődésük. Vámos Zoltán, Békés alpolgármestere elmondta, hogy az évfordulóra tekintettel szerettek volna egy a zenei napok értékeit összegző és jövőképét felvázoló konferenciát megszervezni, amire a pandémia miatt nem került sor. Viszont több, a fesztiválhoz kötődő személlyel interjút készítenek, ezekből film és kiadvány is fog készülni.

A programok ingyenesek, de néhány előzetes regisztrációhoz kötött. Erről és a rendezvényekről bővebben a www.bekesikultura.hu oldalon található információ. Békés város képviselő-testülete 2003-ban a Békés-tarhosi Zenei Napok rendezvénysorozatot a város európai uniós hozományává nyilvánította. Az egykori énekiskola 2007-ben megkapta a Magyar Örökség Díjat, 2009-ben a Magyar Fesztivál Regisztrációs és Minősítési Program jó minősítésű művészeti fesztiválnak értékelte a programokat.

 

forrás: MTI

További programok »

Kultúra

Százszorszép Ovi Galéria újabb szépségekkel

A békéscsabai Százszorszép Művészeti Bázisóvodában olyan gyermekléptékű Ovi Galériát alakítottak ki, ahol megismerkedhetnek az óvodások a helyi alkotóművészek munkáival, és a művészi vénával megáldott óvodapedagógusokéval is. A napokban Tóth Ágnes óvodapedagógus nemezmunkáiból állítottak össze tárlatot.
2024. március 28. 17:07
FEL