Vasárnap estig marad a kánikula és fokozódik a fülledtség

2019. június 14. 17:49 | Kovács Andrea

Tovább fokozódik a hőség, ezért vasárnap éjfélig érvényben marad az országos tisztifőorvos által szerdán elrendelt, legmagasabb fokozatú hőségriasztás. A közterületeken több helyen párakapuk üzemelnek, a pályaudvarokon pedig ásványvizet osztanak. A szakemberek azt javasolják, hogy senki ne tartózkodjon a tűző napon tartósan, főleg a déli órákban és fogyasszunk az átlagosnál többször tiszta vizet.

 

 

Az iskolások az utolsó tanítási napjukon a szökőkútnál hűsöltek és fagyiztak, így próbálták enyhíteni a hőséget. A gyerekek is nagyon nehezen viselik a meleget és már várják, hogy medencébe mehessenek. Az iskolában pedig az utóbbi napokban hideg vízzel mosták le magukat, hogy a nagy meleg elviselhetőbb legyen.

 

Fotó: Kovács Dénes

 

A tartós melegben a vízfogyasztás is megnő. Diós Zsolt, az Alföldvíz Zrt. PR vezetője elmondta: az elmúlt héthez képest 15 százalékkal emelkedett a vízfogyasztás, de új kutakat még nem kellet beindítaniuk – de szükség szerint rendelkezésre állnak –, egyelőre a régi kútjaikkal tudják biztosítani a szolgáltatást. A lakosságnak sem vízkorlátozásra, sem vízminőség romlásra nem kell számítania. Diós Zsolt hozzátette: a Korzó téren az önkormányzattal közösen ivókutat üzemeltetnek, hogy ily módon is egészséges ivóvízhez juttassák az embereket, illetve párakaput is felállítottak, ezzel is segítve a hőség elviselését.

 

Fotó: Fazekas Róbert

 

A Máv-Start szerdán déltől vasárnap délutánig a budapesti főpályaudvarokon és a nagyobb vidéki állomásokon, így Békéscsabán is ingyen ásványvizet biztosít utasainak. A szénsavas vagy mentes palackozott vizet az ügyfélszolgálatoknál lehet átvenni, mindennap 10 és 17 óra között. Az általunk megkérdezett utasok örülnek a lehetőségnek, mert mint elmondták, nem mindenki gondol arra, hogy elegendő vizet hozzon magával, amire egy hosszú utazás alkalmával nagy szükség lehet.

 

Fotó: Kovács Dénes

 

A meteorológiai előrejelzések szerint hétvégére is marad a kánikula és csak hétfőn hűl vissza néhány fokot a hőmérséklet. Berceli Balázs, az Időkép meteorológusa megkeresésünkre elmondta: Békéscsaba térségében délutáni 35-36 fokos maximumokra lehet számítani, viszont gyakoribb lesz a gomolyfelhő képződés, egy-egy futó zápor, zivatar is kialakulhat a szombat, illetve vasárnap délutáni órákban. Az Időkép meteorológusa hozzátette: az éjszakák sem hoznak felfrissülést a hétvégén, ugyanis 20-22 fok alá nem csökken a hőmérséklet és a fülledtségérzés is fokozódik.

További programok »

FEL