Harmadfokú hőségriasztás van érvényben Békés megyében

2021. július 13. 17:01 | Hidvégi Dávid

Harmadfokú veszélyjelzést adtak ki Békés megyére a nagy hőség miatt! Az előrejelzések szerint a térségünkben a kánikula szerdán tetőzik, ekkor már a 29 fokot is meghaladhatja a napi középhőmérséklet, a csúcsértékek pedig a 39 fokot is elérhetik.

Hétvégén megteltek a strandok, sokan a medencében próbálták lehűteni magukat a nagy hőségben. A Gyulai Várfürdőbe egy napsütötte hétvégén akár 3000 vendég is kilátogat. A strand ezt megragadva igyekszik programokkal várni a kikapcsolódni vágyókat.

– Vendégeink kipróbálhatják az aquafitnesst, de nyugodtan pihenhetnek is az árnyékban. Aki éjszakai programra vágyik az feltöltődhet nálunk az éjszakai wellnessünkben, ahol szaunafelöntések vannak. Ez a szolgáltatás nappal is elérhető, külön szeánszaink vannak, amiket mindenki nagyon élvez – mondta az M1 helyi tudósítójának kérdésére, a várfüdrő marketing menedzsere. Stefanovits Balázs hozzátette: a strandon a park és a hullámmedence számít különlegesnek, míg az Aquapalotát a külföldiek is nagyon szeretik, hiszen egy egész napot eltölthetnek ott.

Nem mindenki teheti meg, hogy kikapcsolódjon, hiszen a hőség miatt nem áll meg az élet. Az útépítők például a legnagyobb melegben is dolgoznak. A munkások óránként 5-10 percet pihennek árnyékos helyen.

– A normál típusú aszfaltok gyártási hőmérséklete 180-200 Celsius fok között mozog, amit optimális esetben legalább 160 fokon építenek be a szakemberek. A Magyar Közút Nonprofit Zrt-nél történtek hőkamerás mérések, amelyek alapján egyértelműen látszik és bizonyított, hogy az aszfaltos munkaterület melletti a környezet 50-60 Celsius fok hőmérsékletű, ami rendkívüli terhelést ró a kollegáink szervezetére – emelte ki Cserkúti András, a társaság Békés megyei igazgatója.

 

Nincsenek egyszerű napjaink

A hőség az egészséges szervezetet is megterheli, ezért a szakemberek arra hívják fel a figyelmet, hogy mindenki fogyasszon több folyadékot és sós ételeket, az autóval utazók fokozott óvatossággal vezessenek, valamint 11 és 15 óra között senki ne tartózkodjon a tűző napon.

–  A nagy meleg hatására a szervezet sok vizet és sót veszít elsősorban a verejtékezéssel, ami fáradékonysághoz, vérnyomás eséshez vagy súlyosabb esetben ájuláshoz vezethet. Ha a külső hőmérséklet olyan magas, hogy ezek a mechanizmusok nem képesek megfelelően csökkenteni a testhőmérsékletet, akkor felmelegedik a szervezet és súlyosabb esetben hőguta is kialakulhat vagy más, a magas hőmérséklethez társuló tünetegyüttes, így például hőkimerülés, hőpangás vagy napszúrás. Utóbbi esetében fejfájás, szédülés, émelygés, hányiger és fénykerülés tapasztalható, de akár a testhőmérséklet is magas lehet – mondta kérdésünkre, dr. Sonkoly Iván, háziorvos.

 

Fotó: Kovács Dénes

 

A napokban tovább fokozódott a hőség, kedden az ország déli területein 37 fok körül alakult a napi csúcshőmérséklet. Az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden Békés megyére harmadfokú hőségriasztást adott ki. Az Alföldvíz Zrt. Békéscsaba egyik legforgalmasabb pontjára párakaput helyezett ki, hogy enyhítse a járókelők hőségérzetét.

– Békés megyében sem, illetve az Alföldvíz teljes szolgáltatási területén sem volt olyan település, ahol vízkorlátozást kellett volna elrendelnünk. A cég mint felelős szolgáltató felkészült a hőségre, ami gyakorlatban azt jelenti, hogy szakembereink beállítanak olyan kutakat is a rendszerbe, amelyek alapjáraton nem működnek. Ilyenkor ezeket a kutakat beindítják, átmossák és átfertőtlenítik, hiszen meg kell felelnie a szabványoknak – fogalmazott Diós Zsolt, az Alföldvíz Zrt. szóvivője.

Az előrejelzések szerint a térségünkben a kánikula szerdán tetőzik, ekkor már a 29 fokot is meghaladhatja a napi középhőmérséklet, a csúcsértékek pedig a 39 fokot is elérhetik. A kánikulának egy hidegfront vet véget, melyre előre láthatólag csütörtökig kell várni.

FEL