Városismereti séta - 20 éves a lencsési Természetjáró kör

2025. február 26. 19:32 | Kintner Nikolett

A Lencsési Közösségi Ház minden közösségére és aktívan tevékenykedő klubjára odafigyel így immár hagyománnyá vált, hogy minden kerek évfordulón megemlékeznek az adott klub vagy kör alakulásáról. Februárban a közösségi ház Természetjáró köre ünnepli 20. születésnapját.

Decemberben a Paleo klub a 10., ezúttal pedig a Természetjáró kör a 20. évfordulóját ünnepelte, ennek eredményeképp szervezte meg a Lencsési Közösségi Ház Városismereti sétáját, melynek helyszínéül a Széchenyi Liget szolgált.

A sétát Szelekovszky László, természetvédelmi szakértő vezette, aki közben tájékoztatást adott a liget történetéről és érdekességeiről.

Fotó: Kintner Nikolett /behir.hu

A “túra” után egy rövid kiállítás szemle következett, melyet követően a vendégkönyvet is lehetőségük volt aláírni - tudtuk meg a természetvédelmi szakembertől.

Az eseményt egy 8 részes rendezvénysorozat részeként szervezték meg, amely szombaton a közösségi ház nagytermében folytatódik, az utolsó alkalommal.

- Lesz egy konferencia jellegű rendezvény, ahol vendégünk lesz többek között Doboz polgármestere és Kötegyán alpolgármestere is, továbbá csatlakozik társaságunkhoz az Almásy-kastély ügyvezető igazgatónője. A város polgármestere, Szarvas Péter pedig köszönti a megjelenteket. Maga a rendezvénysorozat pedig egy Dél-erdélyi kirándulással zárul majd - részletezte Takács Péter, a közösségi ház vezetője.

Fotó: Kintner Nikolett /behir.hu

Legközelebb szeptemberben lesz hasonló esemény, akkor a közösségi ház Kertbarát köre ünnepli majd 30 éves megalakulását.

Galéria

További programok »

Friss hírek

Információk Ferenc pápa temetéséről és a jubileumi eseményekről

Hívek ezrei állnak sorba immár napról-napra a Szent Péter téren, hogy a bazilikába bejutva leróhassák kegyeletüket Ferenc pápa koporsója előtt. A Szentszék Sajtótermének péntek reggeli közleménye szerint, szerda reggeltől, miután a Szent Márta-ház kápolnájából átvitték a Szentatya koporsóját a bazilika főoltára elé, csütörtök hajnalig, 128 ezer ember rótta le kegyeletét Ferenc pápa földi maradványai előtt – írja a vaticannews.va.
2025. április 25. 20:12
FEL