Városi keresztút: Közös imádság a gyermekekért és fiatalokért

10:22 | behir.hu

Idén március végén ismét megrendezik a városi keresztutat Békéscsabán. Az esemény fókuszában ezúttal a legfiatalabb generáció áll, a szervezők mindenkit hívnak, hogy közösen imádkozzanak a gyermekekért és a fiatalokért.

A Zenebarát Felebarátok ismét megszervezik nagypénteken a városi keresztutat a békési megyeszékhelyen. A  március 27-én, 17 órakor kezdődő esemény gondolatiságát egy megható üzenet adja, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy a gyermekeknek is megvannak a maguk, sokszor felnőttekével megegyező súlyú keresztjei, amelyeket hordozniuk kell. Az imádság célja, hogy erőt kérjenek számukra ezeknek a terheknek a viseléséhez, és ahhoz, hogy napról napra jobbá válhassanak.

 

Hasznos tudnivalók résztvevőknek

A menet a jaminai Jézus Szíve-templomtól indul, és a belvárosi Páduai Szent Antal-társszékesegyházig halad. A keresztúthoz útközben, bármelyik állomáson lehet csatlakozni. Aki szeretne és teheti, fáklyát vagy gyertyát is hozhat magával az útra.

A lelki alkalmat az utolsó állomás után egy szerény agapé zárja. Továbbá gondoltak azokra is, akik a kiindulási ponthoz szeretnének visszajutni: aki kéri, azt a szervezők kisbusszal visszaszállítják a jaminai templomhoz. 

 

A Városi Keresztút tervezett útvonala:
  1. állomás: Jézus Szíve-templom
  2. állomás: Kertész utca – Könyves utca sarka
  3. állomás: Batsányi utca – Táncsics utca sarka
  4. állomás: Repülőhíd jaminai vége
  5. állomás: Repülőhíd belvárosi vége
  6. állomás: Szabolcs utca – Andrássy út sarka
  7. állomás: Andrássy út: Andrássy Gimnázium
  8. állomás: Andrássy út: Munkácsy tér
  9.  állomás: Andrássy út: Trianon-emlékmű
  10. állomás: Andrássy út: U-alakú
  11. állomás: Andrássy út: Korzó tér
  12. állomás: Szent István tér: Jókai Színház
  13. állomás: Szent István tér: Városháza
  14. állomás: Páduai Szent Antal-társszékesegyház

 

További programok »

Friss hírek

Felújítják a Gyula határában, a Csabai úton lévő körforgalom burkolatát

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. részére az Építési és Közlekedési Minisztérium elrendelte a 44. számú főút 134+463 km szelvényében, Gyula határában, a Csabai úton lévő körforgalom burkolatának felújítását. A projekt keretében megújul a körforgalom körpályája, valamint a hozzá csatlakozó négy csomóponti ág burkolata. A projektet a Társaság bruttó 371,3 millió forint hazai forrásból valósítja meg.
11:23
FEL