Várják a fecskéket a Kölcsey utcai oviban

2020. április 15. 17:42 | behir.hu

Tavaly a békéscsabai Kölcsey Utcai Óvodásokért Alapítvány sikeresen pályázott a Budapest Bank Békéscsabáért Program által meghirdetett Környezeti fenntarthatóság támogatásra. A napokban a program részeként 20 fecskefészket telepítettek az óvoda épületére.

„Zöld Óvodaként” kiemelt célunknak tekintjük a gyermekek környezettudatos magatartásának formálását a környezetvédő-óvó szokások kialakítását, fejlesztését. A környezeti nevelésünk áthatja az óvodai élet egészét – számolt be Pribelszki Péterné, az intézmény vezetője.

„Madárbarát óvodaként” évek óta kiemelten foglalkozunk a madarak környezetünkre gyakorolt hatásával, a madarak védelmével. Ez a fajta elhivatottság hívott életre bennünk egy olyan kezdeményezést, melyben úgy éreztük gyorsan lépnünk kell, és helyi támogatással nem csak az óvodánk kapcsolódna be hosszú távon a környezetvédelmi mentőakcióba, hanem más intézményeknek is tudunk szakmai támogatást, illetve kedvet, hitet, akaratot adni a megvalósításhoz a későbbiekben – mondta el az óvodavezető.

Több szervezet, közösség emelte fel a szavát hazánkban a fecskepopuláció rohamos csökkenésének megállítására. Úgy gondoltuk, hogy Madárbarát óvodaként kötelességünk ennek a nemes célnak az élére állni és a város oktatási intézményeinek is irányt mutatva belevágni ezeknek a fontos, kicsi madaraknak a mentési projektjébe.

A nyertes pályázatnak köszönhetően intézményünk 20 fecske műfészket illetve az ehhez tartozó úgynevezett. „fecskepelenkákat” rögzített fel az óvodaépületre. Továbbá egy kis Meteorológiai állomást is telepítettünk az óvoda udvarára – mutatta be a program részleteit Pribelszki Péterné.

További programok »

Itthon

Ittasan bántalmazta és rabolta ki kerekesszékes ismerősét az endrődi férfi

A bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette és kifosztás bűntette miatt emelt vádat a Szarvasi Járási Ügyészség egy 51 éves büntetett előéletű gyomaendrődi férfival szemben, aki egy mozgáskorlátozott kerekesszékes férfit rabolt ki.
09:20
FEL