Varga Tamás: Megoldjuk a lencsésiek problémáit

2022. június 24. 14:44 | Vincze Attila

Kampányzáró sajtótájékoztatót tartott Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere, valamint Varga Tamás, a Hajrá Békéscsaba Egyesület önkormányzati képviselőjelöltje a négyes számú egyéni választókerületben pénteken. Az időközi választás június 26-án, vasárnap lesz majd.

Szimbolikusan a választókerület nemrégiben elhunyt önkormányzati képviselőjéről, a dr. Ferenczi Attiláról elnevezett téren tartott tájékoztatót Szarvas Péter polgármester, és a Hajrá Békéscsaba Egyesület képviselőjelöltje. Varga Tamás kiemelte, hogy egy intenzív kampányidőszakon van túl, hiszen gyakorlatilag minden nap járta a körzetet, és igyekezett minél több lakost személyesen is felkeresni. Mint mondta, a lakók visszajelzései alapján három fő probléma vár megoldásra: a háziorvoshiány, a megnövekedett járműforgalom, valamint a közterületek gondozása.

– Élvezem Szarvas Péter polgármester úr támogatását, és a Hajrá Békéscsaba Egyesület frakcióval együttműködve hatékony, aktív és jó képviselője szeretnék lenni a körzetnek, ehhez azonban folyamatos munka kell, itt kell lenni a körzetben, lefolytatni a beszélgetéseket, fontos az odafigyelés és hogyha probléma van, akkor lehetőség szerint hatékonyan és gyorsan kell reagálni – fogalmazott. 

Békéscsaba polgármestere hangsúlyozta, hogy az itt élők számára is fontos, hogy egy olyan ember képviselje majd a körzetben lakókat, aki otthonosan mozog a választókerületében, folyamatos és jó kapcsolatot tart fenn az itt élőkkel, valamint a városházán is érvényesíteni tudja az érdekeiket.

– A kampány eddigi részében Varga Tamás alpolgármester úr, a Hajrá Békéscsaba Egyesület jelöltje bebizonyította, hogy a feladatát itt is ugyanúgy oldja meg, mint a városházán a többit, azaz figyelmes, gondos hozzáállással, az emberek iránti alázattal, foglalkozik a problémákkal, emiatt pedig úgy vélem jól döntöttem, hogy őt javasoltam a körzet számára, és a Hajrá Békéscsaba Egyesület is jó jelölt mellé állt – húzta alá a polgármester.

A vasárnapi időközi választás reggel hat órától este hét óráig tart, a választópolgárok a Szabó Pál Téri Általános Iskolában, a Lencsési Óvodában, illetve a Mozgáskorlátozottak Intézetében, a Kölcsey utcában voksolhatnak majd.

További programok »

FEL