A Békéscsabai Turisztikai Egyesület már harmadik éve működik együtt a térség turisztikai szektorban működő vállalkozásaival. A partnerekkel évente több alkalommal találkoznak, hogy erősítsék az együttműködést, tapasztalatot és információt cseréljenek, valamint olyan cégeket látogatnak meg, amelyek tudásából és sikereiből meríteni lehet a jövőre nézve.
Opauszki Zoltán, az egyesület elnöke kiemelte, hogy a Bejó Cukrászda és Márkus Beáta pályafutása követendő példa lehet mindenki számára.

– Folyamatosan képezi magát, keresi a tanulási lehetőségeket, részt vesz konferenciákon, fejleszti a technológiát a vállalkozásában, az információ technológiai fejlesztések pedig kimondottan fontossá váltak az elmúlt években. Fontos mások tapasztalatait ellesni, fontos folyamatos képzésekben részt venni, akár a digitális térben is. Azt gondolom, hogy ez mind-mind hozzájárult ahhoz, hogy sikerre jutott a cukrászda és Beáta – tette hozzá az elnök.
A tanulmányút résztvevői az üzemlátogatás során megtudhatták Márkus Beáta alapítótól, hogy a 2008-ban elindult cukrászda kezdetben kisebb és kevesebb mennyiségben gyártott édességeket, de napjainkra már meghatározó vállalkozássá nőtte ki magát a városban, nem mellesleg számos díjat is bezsebelt az elmúlt időszakban. A mestercukrász hangsúlyozta: a siker kulcsa egyszerű: szívvel-lélekkel kell dolgozni minden nap.

– Ez volt egész életemben az álmom, kicsi gyerekkorom óta, amióta az eszemet tudom, az volt az álmom, hogy cukrász legyek és egyszer legyen egy cukrászdám. Olyan, mintha soha nem múlna el ez az álom, szeretném, ha ez így is maradna. Ez az a motiváció, ami életben tudja tartani a vállalkozást, illetve az, hogy mindennap itt vagyunk, dolgozunk, én és a lányom is – fűzte hozzá a mestercukrász.
Az üzemlátogatás után a cégek képviselői egy süteménykészítő workshopon is részt vehettek, ahol a méltán híres Bejó tortát készítették el. Márkus Beáta megjegyezte: ez az egyik legkelendőbb sütemény, amely egy grillázs alapú tortaszelet főzött Eszterházy krémmel.