Vajon Ajkán győz először az Előre?

2021. szeptember 15. 12:20 | Hidvégi Dávid

A labdarúgó Merkantil Bank Ligában a 8. játéknapját a hét közepén rendezik, hiszen hétvégén a Magyar Kupa 3. fordulójában lépnek pályára az együttesek. A Békéscsaba 1912 Előre még nem nyert mérkőzést az NB II-ben, így az első győzelem megszerzésére szerda este nyílik újabb lehetősége az FC Ajka vendégeként.

Az FC Ajka az előző idényben nagy meglepetésre odaért a bajnokság 5. helyére, most azonban csupán a 16. pozíciót foglalja el hét lejátszott mérkőzés után, 5 ponttal. Mérlege egy győzelem, két döntetlen és négy vereség. Az együttesből érezhetően hiányzik Nagy Krisztián, aki tavaly 17 találatával a góllövőlista 2. helyén végzett. A 29 éves csatár nyáron az NB I-be szerződött a Kisvárda együtteséhez, amely kiugró kezdésének köszönhetően vezeti a tabellát.

A Békéscsaba ezzel szemben az előző bajnokságban csak a 15. helyen végzett, pedig a szezon elején jobb kilátásoknak örvendett, hiszen kilenc forduló után veretlenül a 3. helyen állt. Az Előre szurkolói azt az idényt inkább elfelejtenék, de az idei sem kezdődött rózsásan. A viharsarkiak hat meccs után mindössze 3 pontot szereztek, ez a gyenge teljesítmény pedig Preisinger Sándor és stábjának állásába került. A Soroksár ellen a visszatérő Schindler Szabolcsnak sem sikerült győzelemre vezetnie a csapatot, bár mindössze 3 napja volt felkészítenie a gárdát a mérkőzésre. Az együttes hét forduló elteltével, így továbbra is nyeretlen, mérlege három döntetlen és négy vereség, valamint az ezzel járó 3 pont.

(Fotó: Such Tamás)

 

Az előző idényben a Békéscsaba idegenben 1–0-ra legyőzte az Ajkát, majd hazai pályán 3–0-ra kikapott. Ami az örökmérleget illeti, eddig 7 másodosztályú bajnoki mérkőzésen találkoztak, amelyeken négy csabai és két ajkai győzelem született egy döntetlen mellett. A mérleg nyelve inkább a lilák felé billen, de az idei teljesítmény alapján igazi ki-ki meccsre van kilátás, amelyen egy győzelem bármelyik csapatnak új lendületet adhat. Schindler mestert egyébként jól ismerik Ajkán, hiszen a Veszprém megyeiek vele jutottak fel az NB II-be a 2018/19-es szezonban, mint ahogyan Horváth Pétert is, aki innen érkezett Békéscsabára. A középpályás eddig a csabaiak legeredményesebb játékosa három találattal.

Színes lapok miatt egyik csapatban sincs eltiltott. A sérülteket tekintve Farkas Márk részvétele kérdéses lehet, mivel a Soroksár elleni mérkőzésen idő előtt le kellett cserélni. Az FC Ajka – Békéscsaba 1912 Előre bajnoki labdarúgó mérkőzést az Ajkai Szó YouTube csatornáján élőben közvetíti majd 18 órától.

További programok »

FEL