Utolsó hazai meccsükre készülnek a csabai labdarúgók

2018. május 19. 17:46 | behir.hu

A szezon utolsó előtti hazai, kiemelt érdeklődéssel kísért mérkőzése következik vasárnap 17 órától: a Békéscsaba 1912 Előre a Nyíregyháza Spartacus FC együttesét fogadja a Kórház utcában.

A csabai klub honlapja szerint több szempontból is fokozott érdeklődés övezi a találkozót, hiszen a két csapat szurkolói igen jó viszonyt ápolnak egymással, másrészt pedig a pillanatnyi szituáció valódi hatpontos rangadót vetít előre, amit a meccs kísérőprogramjai tovább erősítenek.

Bár még három forduló van az idei bajnokságból, a vasárnapi meccs gyakorlatilag eldöntheti a harmadik hely sorsát. Jelenleg két ponttal a csabaiak állnak jobban, de ha nyer a Nyíregyháza, helyet cserél a két együttes. Döntetlen esetén a hátralévő meccsek döntenek a bronzéremről és akkor a Budaörs és a Gyirmót is beleszólhat a küzdelembe, hazai siker esetén viszont nagy lépést tennének a dobogó felé az Előre játékosai.

A Békéscsaba és a Spartacus számára ez lesz a 30. összecsapás, az élvonalban tíz alkalommal, az NB II-ben tizenkilencszer találkoztak a felek, és a statisztika a vendégek mellett szól. A másodosztályban nyolc esetben győztek a vendégek, hatszor lett döntetlen, ötször pedig az Előre örülhetett a lefújás után. Az őszi találkozón (2017. november 11.) 4-1-re győzött a Nyíregyháza Kártik Bálint, Pekár László, Kesztyűs Barna és Csilus Tamás találataival. A hétvégén mind a négyen pályára léphetnek, a békéscsabai származású Rubus Tamás viszont sérülés miatt nem játszhat, mint ahogy Bajzát Péter sem bevethető. Boér Gábor csapatában Mészáros Márk és Gyurján Bence továbbra is maródi, de további kisebb sérülések is nehezíthetik a kezdő összeállítás meghatározását. 

 

Boér Gábor a mérkőzés előtt így nyilatkozott: – A legfontosabb, hogy még mindig a harmadik helyen vagyunk, melyet mindenképpen szeretnénk megőrizni a bajnokság végéig. Tudjuk, hogy az előttünk álló mérkőzésen sok minden múlhat, de számunkra az a legfontosabb, hogy a meccs után is a bronzérmes pozícióban maradjunk. Természetesen nagyon szeretnénk végre megfelelőképpen kiszolgálni közönségünket, bár az ilyen rangadók azért hordoznak magukban annyi veszélyt, hogy nem feltétlenül a legmegfelelőbb színvonal tud majd kialakulni. Bízom benne, hogy a tét nem nyomja rá a bélyegét egyik fél részéről sem a találkozó minőségére, és a hazai közönséget sikerül majd megörvendeztetnünk egy jó játékkal. 

Bozsik József: – Boér Gáborral jó viszonyban vagyunk, együtt végeztük az „A” licences képzést és követtem pályafutását, egy felkészült szakembernek tartom. Ő is a fiatal edzői generációt képviseli – eredményesen. A harmadik hely szempontjából fontos lesz a találkozó, és nagyon várom már az összecsapást. Egy kiélezett, nehéz mérkőzésre számítok, a Békéscsaba nem véletlenül áll dobogós helyen jelenleg, de szeretnénk ha a hétvégén helyet cserélnénk a tabellán.

Békéscsaba 1912 Előre – Nyíregyháza Spartacus FC mérkőzés játékvezetőjeként Németh Ádámot akkreditálta a szövetség. Segítőiként Punyi Gyulát és Márkus Pétert jelölték ki. A tartalék játékvezető feladatait Böcskei Balázs látja el. 

 

További részletek erre a linkre kattintva, a klub hivatalos oldalán olvashatók.

További programok »

FEL