Ünnepi közgyűlést tartott a Békés Megyei Önkormányzat

2019. szeptember 4. 14:11 | Papp Ádám Sándor

Ötéves ciklusának utolsó, ünnepi közgyűlését tartotta a Békés Megyei Önkormányzat a Békéscsabai Jókai Színház Vigadó termében szerdán délelőtt. Az eseményen Zalai Mihály, a közgyűlés elnöke ismertette az elmúlt évek eredményeit, de szó esett a szombati Megyenapról, valamint átadták a „Polgárokért” és „Békés megyéért” kitüntető díjakat is átadtak.

A Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke az elmúlt 5 év értékelésével kapcsolatban elmondta, hogy az Interreg V-A Románia-Magyarország Programban 31 nyertes pályázat érkezett Békés megyéből, amely 6,6 milliárd fejlesztési forrást jelentett. Zalai Mihály hangsúlyozta, hogy a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program révén Békés megyében hetven településen 466 projekt fejeződött be, vagy zajlik jelenleg is közel 60 milliárd forintból. Az elnök nagy eredményként értékelte továbbá a negyedik alkalommal életre hívott Megyenap szerepét Békés megye kultúrájának megismerésében.

 

– A Megyenap megszervezése az értéktár bemutatására épül, de jóval túlmutat azon. Kinőtte magát ez a nap, hiszen nem csupán az értéktár bemutatásáról szól, hanem Békés megye valamennyi értékéről. A nemzetiségektől a katonai hagyományőrzőkön keresztül, a mezőgazdasági értékeken át, a kulturális értékekig szeretnénk mindent és mindenkit bemutatni a megyében élőknek – hangoztatta Zalai Mihály.

 

Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke elmondta: 2010 óta a kormány célja a munka alapú társadalom építése. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt 8 év adatai alapján másfél millióval többen dolgoznak Magyarországon, amely 50 százalék fölötti foglalkoztatási rátát jelent. Kósa Lajos kiemelte, hogy hazánk az 5 százalékos GDP-jével Európa leggyorsabban fejlődő országai között szerepel gazdasági tekintetben. Hozzátette: véleménye szerint ezt a tendenciát a különböző iparágak fejlesztésével és a munkaerő biztosításával lehet tovább növelni.

 

– Utakat kell építeni, autópálya-kapcsolatot kell biztosítani az ország minden megyeközpontjának és olyan fejlesztést kell csinálni a szakképzési rendszer átalakításával, az oktatási rendszer átalakításával, ami lehetővé is teszi az embereknek, hogy ne csak szándékuk legyen a munkavállalásra, hanem kellő tudásuk is  – mondta el Kósa Lajos.

 

A közgyűlés döntése alapján idén Szrenka Pálné, Dér István és Harangozó Imre részesült „Békés megyéért” elismerésben. A „Polgárokért” díjat Völgyi Sándor, Kétsoprony polgármestere vehette át.

 

Harangozó Imre, Kósa Lajos, Szrenka Pálné, Zalai Mihály, Dér István, Völgyi Sándor

Harangozó Imre, Kósa Lajos, Szrenka Pálné, Zalai Mihály, Dér István, Völgyi Sándor

További programok »

FEL