Újságírókat láttunk vendégül Békésben…

2018. június 6. 16:10 | behir.hu

Békés megyei tanulmányúton vettek részt a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Turisztikai és Gasztronómiai Szakosztályának újságírói 2018. június 4-6. között.

A résztvevők többek között Békéscsaba, Gyula, Szarvas és a sárréti térség nevezetességeit látogatták meg. A megyeszékhelyen a vendégek Munkácsy Mihály békéscsabai kötődéseivel, festői munkásságával ismerkedtek meg a Munkácsy Emlékházban, majd Kotroczó Henrietta, a Tourinform-Békéscsaba irodavezetője buszos városnézés keretében a látnivalók mellett a városközpontban folyó - turizmust is érintő - munkálatokról beszélt.

Ezt követően az újságírókat Gulyás Péter, a Békéscsabai Turisztikai Egyesület elnöke fogadta a Csaba Parkban, ahol egy disznótoros ebéd elfogyasztása mellett Vass Csabától, a Békéscsabai Városfejlesztési Kft. munkatársától a gasztronómiai központ további fejlesztéseiről hallhattak.

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL