Újratervezik a menetrendet - lakossági fórumon egyeztettek róla

2017. április 15. 14:49 | Kugyelka-Zámbori Eszter

Körjáratot terveznek Jaminába, erről is kérdezték a fórumon a békéscsabaiakat.   Jamina tömeg

Jamina tömegközlekedését javítaná a város – hangzott el a helyi közlekedésről szóló lakossági fórumon. Decemberben lejár a közösségi közlekedés ellátásáról szóló szerződés a szolgáltatóval, ezért idén új pályázatot írnak ki. Azonban mielőtt ez megtörténik, a városnak el kell készíttetnie egy menetrend javaslatot.

– Van egy öt éves szerződésünk a DAKK Zrt.-vel, amely le fog járni. Ennek apropóján meg kell határozni az útvonaltervet, a járatsűrűséget és a forrást, amibe ez kerülne, ennek alapján írjuk ki a közbeszerzést. Ehhez kértük a lakosság együttműködését – mondta dr. Ferenczi Attila tanácsnok.

A szerda délutáni egyeztetésen nagy arányban képviseltették magukat Jamina városrész lakói. Az önkormányzat a Közlekedéstudományi Intézetet bízta meg azzal, hogy részletes tanulmányt készítsen arról, hogy hogyan lehet a szolgáltatás minőségét javítani. Az elkészült anyagban a szakemberek részletesen kitértek Jamina buszközlekedésének javítására is.

– Délelőttönként a Janmina felé tervezett új körjárat mellé nem a 3-as, hanem a 4-es autóbuszok közlekednek. Jamina olyan kiterjedésű városrész, hogy már a városrészen belüli is megjelennek igények – tájékoztatott Pék Patrik, a Közlekedéstudományi Intézet integrált közlekedési referense.

A városrészből kiindulva egy új körjáratot alakíthatnak ki, amellyel a Szarvasi úton található bevásárló központokhoz, a Kórházhoz és a Lencsési városrészbe is közvetlenül el lehetne majd jutni. Az áprilisi közgyűlésen tartják a menetrend tervezetről a végső vitát, addig a járatbővítés költségeit számszerűsítik.

– Közel állunk ahhoz, hogy jaminai belsőkörjárat munkanapokon legyen lehetőség a két évvel ezelőtt megszeretett olyan jellegű vonalra, ami Jaminát beköti a belvárosba, és közvetlenül a kórházhoz – emelte ki Szarvas Péter polgármester.

Jelenleg az önkormányzat 180 millió forinttal járul hozzá a DAKK Zrt. működési költségeihez. Ez az összeg az új járatok indításával várhatóan növekedni fog. A város a szerdai lakossági fórumon elhangzott igényeket és az önkormányzat pénzügyi lehetőségeit igyekszik összhangba hozni, ezzel jobb közlekedési lehetőségeket biztosítani a Lencsési és a Jaminai városrészek lakóinak is.

További programok »

Itthon

Huszonöt helyi és körzeti televízió kap összesen 125 milliós támogatást

Huszonöt helyi és körzeti televízió kap összesen mintegy 125 milliós forintos támogatást rendszeres hír-, magazin, illetve kulturális műsorok készítésére a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának döntése nyomán - tudatta az NMHH kommunikációs igazgatósága közleményben szerdán az MTI-vel.
14:58
FEL