Újra megtelik Gyula húsvétkor

2023. április 7. 12:38 | Vincze Attila

Az egyik legismertebb hazai szállásportál adatai szerint idén húsvétkor Gyula a második legnépszerűbb úticél az országban. A fürdőváros szállodái az ünnepi hosszú hétvégén 90 százalék feletti foglaltságúak, így gyakorlatilag telt ház várható.

Húsvéti dekoráció várja a Gyulára érkező turistákat a település közterein, hetek óta készülnek ugyanis az idei év első hosszú hétvégéjére a fürdővárosban. A Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. marketing menedzsere a behir.hu-nak elmondta, hogy az elmúlt években a város négyévszakos, többgenerációs desztinációvá vált, ettől függetlenül a húsvét mindig kiemelt időszaknak számít. Onofer Eszter kiemelte, a szállodák gyakorlatilag megteltek az ünnepekre, leginkább már csak a kisebb, néhány főt befogadó magánszálláshelyek esetében akadnak szabad helyek.

– Az előzetes felméréseink alapján kilenc gyulai szállodának mintegy 1200 férőhelye a három éjszaka vonatkozásában, tehát péntek, szombat, vasárnapi tartózkodással 90 százalékos töltöttségen áll, ezek a foglaltsági számok természetesen még mehetnek egy kicsit feljebb, hisz vannak, akik az utolsó pillanatban szeretnének a családdal elutazni – fogalmazott. 

A Gyulai Várra néző szobák már hónapokkal ezelőtt elkeltek húsvétra a Hunguest Hotel Erkelben, így nem csoda, hogy a szálloda nagy várakozással tekint az ünnepi időszakra. Boros Zoltán igazgató hangsúlyozta, hogy főleg a kisgyermekes családokat várják a négynapos hosszú hétvégére.

– Nyilván ennek megfelelően mi is leginkább gyermekprogramokkal, egész hétvégés profi gyermekanimációval készülünk erre a hosszú hétvégére. Ezen felül a másik fontos terület nálunk a gasztronómia, így a húsvéti ünnepkörnek megfelelő ételsorral, illetve egy ünnepi, extra minőségű menüvel is készülünk ilyenkor a vendégek számára – részletezte.

A szálloda vezetője hozzátette, hogy a nagyszámú román vendégkör miatt a katolikus ünnepet követő ortodox húsvét idején is kiemelkedő forgalomra számítanak, de emellett április utolsó hétvégéjére is szép foglaltsági adatokkal rendelkeznek.

További programok »

Gyula

Közgés diák lett a legjobb egészségturizmus-szervező

A Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Kara első alkalommal szervezte meg a Legyél te a Dél-Alföld legjobb egészségturizmus-szervezője versenyt középiskolás diákok számára. A verseny partnerségben valósult meg a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Békés Vármegyei Szervezete, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. és az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. együttműködésével.
2024. március 27. 19:14
FEL