Újévi fogadás Békésen

2018. január 25. 12:29 | Szendi Rita

Újévi fogadást szervezett Békés város önkormányzata a városháza nagytermében. Izsó Gábor polgármester beszámolt a tavalyi évben elért sikerekről, fejlesztésekről és az idei év terveit is megosztotta a vendégekkel.

Az eseményre azok a nagy vállalkozók, gazdasági szereplők, és a városnak azok a büszkeségei kaptak meghívást, akik sokat tesznek Békés város fejlődéséért. Izsó Gábor köszöntőbeszédében jelentős fejlesztéseket, eseményeket is kiemelt a város életéből.

– Összességében elmondhatom, hogy nagyon sikeres volt az elmúlt év az önkormányzat életében. Sok tekintetben a felkészülés jellemezte, ha a a további fejlesztések realizálódnak – már pedig fognak –  akkor ez Békés helyzetét erősen stabilizálhatja körzet központként, másrészt pedig a lakosság számot tekintve is – mondta el a polgármester.

Izsó Gábor kiemelte: folyamatos fejlesztések zajlottak a városban a tavalyi évben, emellett csökkent a munkanélküliség, és emelkedik a befizetett iparűzési adó mértéke is.

– Kitűnő évet zártunk az elmúlt esztendőben. A gazdasági növekedés 4%-os, és egyre inkább elérjük azokat a célokat, amelyeket kitűztünk magunk elé. Például elértük azt is, hogy a munkanélküliséget 3,8%-ra sikerült visszaszorítanunk – tette hozzá Dankó Béla országgyűlési képviselő.

 Dankó Béla megjegyezte, hogy 2010 óta 750 ezerrel növekedett országos szinten a foglalkoztatás, ami döntően a versenyszférában következett be.

 

 

További programok »

Itthon

FEL