Újabb jelentős kormányzati támogatás érkezik Békéscsabára

2021. május 6. 17:04 | Vincze Attila

A tavaly decemberi, 1,38 milliárd forint kormányzati támogatás után újabb 600 millió forint érkezik Békéscsabára - jelentette be csütörtökön Herczeg Tamás. A térség országgyűlési képviselője hangsúlyozta, hogy az összeg felhasználásáról a közgyűlés dönt, de a pénzből a megyeszékhely ivóvízhálózatának fejlesztésére mindenképpen jut majd.

A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt először arról, hogy a kabinet döntött az önkormányzatok támogatásáról. A tájékoztatón elhangzott, hogy a korábbi döntésekkel jelentős adócsökkentést hajtottak végre, ami kedvezően érintette a kis- és középvállalkozásokat, hiszen a helyi iparűzési adó mértékének felső korlátját tavaly egy százalékban határozták meg. Az önkormányzatoknál azonban jelentős kiesést jelentettek ezek a döntések. A 25 ezer fő alatti települések a kieséssel megegyező mértékű támogatást kaptak, míg a nagyobb települések vezetőivel egyenként egyeztettek a kompenzáció arányos és méltányos mértékéről.

Herczeg Tamás, a térség országgyűlési képviselője a békéscsabai polgármesteri hivatal előtt tartott csütörtöki sajtótájékoztatón beszélt a kormány legújabb, a békési megyeszékhelyt is érintő döntéseiéről. Kiderült, hogy összesen 46 olyan település van Magyarországon, amely 25 ezer főnél nagyobb lélekszámú, vagyis ezekkel a városokkal tárgyalt külön a kormány a költségvetésük kompenzációjáról. A képviselő elmondta, hogy összesen 23 milliárd forint támogatást oszt szét a kormány ezen települések között. Békéscsaba esetében tavaly decemberben már történt forráskiegészítés, akkor 1,38 milliárd forint kormányzati segítséget kapott a város a járvány miatti bevételkiesések kompenzálására. Herczeg Tamás bejelentette, hogy további 600 millió forint érkezik a megyei jogú város önkormányzata részére. Az összegből működési kiadásokra és fejlesztésekre is lehet költeni.

– Arról, hogy mire költi majd az önkormányzat ezt a többletforrást - ha a veszélyhelyzeti jogrend alatt születik döntés -, a polgármester a képviselők meghallgatása után dönt majd, ha pedig a közgyűlés határozhat erről, akkor az ott résztvevő képviselők hozzák meg a döntést. Egy dolgot kértem a városvezetéstől: ebből a pénzből legalább részben szükséges lenne bővíteni a város ivóvízhálózatát, hiszen még mindig vannak olyan részei településnek, ahol a lakók nem juthatnak egészséges ivóvízhez – emelte ki a politikus. 

Herczeg Tamás hangsúlyozta, hogy a kormány tavalyi és mostani támogatását összeadva az egy főre jutó pénzbeli segítség összege országosan is kiemelkedő Békéscsabán. A képviselő kitért arra is, hogy számos, már futó vagy előkészítés alatt álló városi projekthez érkezik kormányzati támogatás, példaként említve a Wenckheim-kerékpárút további építését, a sportlétesítmények fejlesztését, a geotermikus energia hasznosítását, az elektromos buszok beszerzését, de ide tartozik az ipari parkok bővítése és a csabai reptér fejlesztése is.

További programok »

FEL