Békéscsaba 1,3 milliárd forintot kap a kormányzati segélycsomagból

2020. december 24. 10:43 | Varga Diána

A forrást az önkormányzati feladatok ellátására kapja a megyeszékhely, további 602 millió forintot pedig a kötelező feladatok ellátására.

A legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg az a fejezet, amely szerint a kormány a gazdaságvédelmi program révén támogatja a helyi önkormányzatokat. Orbán Viktor miniszterelnök múlt szombaton négy gazdaságélénkítő lépést jelentett be, ezek közül az, hogy a kkv-k iparűzési adóját jövőre felére csökkentik, érzékenyen érinti az önkormányzatokat. A kormányfő akkor arról is beszélt, hogy támogatást a 25 ezer fő alatti települések kapnak, a nagyobb önkormányzatok pénzügyi helyzetét egyenként tekintik át.

A közlönyből most kiderül, hogy a megyei jogú városok bizonyos része összesen több mint 19 milliárd forint támogatásban részesül önkormányzati feladatok ellátásának támogatása címen; ebből a forrásból részesül Békéscsaba is, méghozzá 1,3 milliárd forint értékben. Ez az összeg olyan városok támogatási mértékével egyezik meg, mint Debrecen, Győr, Kaposvár, Kecskemét, Nyíregyháza, Sopron, Székesfehérvár, Szolnok, Veszprém és Zalaegerszeg.  

A békési megyeszékhely egy másik soron is szerepel: 602,8 millió forint támogatást kap a kötelező feladatainak ellátására. A rendeletben még egy Békés megyei település szerepel: Gyula szintén a kötelező feladatainak támogatása 135,4 millió forintot kap.

Herczeg Tamás, a térség országgyűlési képvielője a behir.hu megkeresésére kiemelte: mindkét forrás a kormányzati döntés értelmében még az idén megérkezik a békési megyeszékhelyre. Előbbi esetében kifejezetten az önkormányzati feladatok ellátásának támogatása a cél, míg utóbbi esetben, vagyis a 602,8 millió forint forrás az Alföldvíz Zrt. finanszírozásához fűződik.

További programok »

Gyula

FEL