Békéscsabai fiatalokat támogatott a város

2019. december 6. 16:36 | D. Nagy Bence

Aláírták szerződéseiket azok a fiatalok, akik a „Békéscsaba hazavár!” önkormányzati támogatásban részesültek. A pályázatban a helyi önkormányzat hallgatói ösztöndíjjal, valamint a már végzett diákokat életkezdési támogatással segíti.

Orvosok, mérnökök, tanárok, közgaszdászok – ilyen tanulmányokat folytató vagy már végzett fiatalokat támogat a "Békéscsaba hazavár" elnevezésű pályázattal Békéscsaba önkormányzata. A rendezvényen Szarvas Péter polgármester a városvezetés elismerését és köszönetét tolmácsolta a fiatalok felé.

A városvezető elmondta, hogy a négy évvel ezelőtt útnak indított pályázatban 8 forduló alatt összesen 78 megállapodás született. A város önkormányzata 21 diákkal hallgatói ösztöndíjszerződést, 57 fiatallal pedig életkezdési megállapodást kötött. Az életkezdési támogatást igénylők azt vállalták, hogy Békéscsabán helyezkednek el, az ilyen "kiművelt emberfőkre" pedig egyre nagyobb szükség mutatkozik – fejtette ki Szarvas Péter.

A pályázatban foglalt hallgatói ösztöndíj a tanulmányok utolsó négy szemeszterében havi 40 000 forintot jelent. Az életkezdési támogatást az egyetemi diploma megszerzését követően kaphatják meg a pályázók egyszeri, 300 000 forintnyi, vissza nem térítendő támogatásként. Felsőoktatási hallgatói ösztöndíjat ezúttal Dankó Zoltán, Nagy Mihály Péter és Tar Miklós, életkezdési támogatást pedig Andó Bence Attila, Gura Norbert, Kovács Petra, Maczák Adrienn, Méhes Áron és Szalayné dr. Vozár Ágnes kapott.

További programok »

Itthon

FEL