Újabb fiatal tehetség a csabai röplabdások keretében

2019. augusztus 22. 19:39 | Papp Ádám Sándor

Újabb fiatal játékos szerződtetését jelentette be a Békéscsabai Röplabda Sportegyesület. A békéscsabai születésű, saját nevelésű Szűcs Gréta az elmúlt szezonban az U18-as csapat egyik húzóembereként ünnepelhetett bajnoki címet hazai közönség előtt.

A 17 éves, liberó poszton bevethető Rády Boglárka után újabb fiatal tehetség kapott helyet a Békéscsabai Röplabda Sportegyesület Extraligában induló csapatában. A 185 centiméter magas, centerként játszó Szűcs Gréta követte korábbi csapattársát a felnőtt együtteshez.

– Nagyon jó érzés, hogy felkerültem a felnőtt csapatba, hiszen ezért küzdöttem és edzettem ennyit. Szeretnék megfelelni az elvárásoknak és bizonyítani azt, hogy helyem van a felnőttek között. Tudom, hogy fiatalként azért vagyok itt, hogy minél többet tanuljak és fejlődjek  – fogalmazott Szűcs Gréta, a BRSE fiatal centere.

A csabaiak vezetőedzője elmondta: fontosnak tartja, hogy saját nevelésű fiatalok kerüljenek fel a felnőtt csapatba, hiszen ők jelentik az egyesület jövőjét is.

– Rády Boglárka és Szűcs Gréta előtt is ígéretes jövő áll. Mindketten fegyelmezett, alázatos munkát végeznek és látszik rajtuk, hogy fejlődni akarnak és megmutatni azt, hogy helyük van a csapatban. Örülök, hogy Békéscsabán bátran nyúlhatok az utánpótlás játékosokhoz is, hiszen sok tettre kész fiatal van a korosztályos csapatokban – emelte ki Vasja Samec Lipicer.

A csabai keret átlagéletkora a magyar mezőnyben az egyik legfiatalabbnak számít 21,5 évvel. A BRSE szeptemberben több felkészülési tornán is részt vesz majd. A csabai szurkolók a korábbi évekhez hasonlóan hazai pályán is láthatják kedvenceiket a szezon előtt. A klub a felkészülési mérkőzések időpontjait szeptember első napjaiban hozza nyilvánosságra. 

További programok »

FEL