Újabb felajánlás a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítványnak

2018. január 29. 17:22 | Papp Ádám Sándor

Újabb adományt kapott a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány Gyulán. Ezúttal egy helyi cég ajánlott fel 250 ezer forintot a mentőautó üzemeltetésére, valamint felszerelésére.

A koraszülött mentőautót tavaly adták át. Ezután az alapítvány tovább folytatta a gyűjtést, hiszen a mentéshez szükséges eszközök beszerzését és a jármű működtetését is biztosítani kell.

Az alapítvány már 90 százalékban megvásárolta a koraszülöttmentő felszerelését, ezeket a szakemberek várhatóan két hét alatt beszerelik a járműbe – tájékoztatott a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány kuratóriumi elnöke.

– A koraszülött mentés szabványainak megfelelően fogják felszerelni a mentőautót. Többek között olyan eszközökkel lesz ellátva, mint egy modern inkubátor, modern koraszülött- és csecsemő lélegeztetőgép, infúziós pumpák, valamint beteg megőrző készülékek - hangsúlyozta dr. Abdulrahman Abdulrab Mohamed.

Egy gyulai cég 250 ezer forintot ajánlott fel a mentőautó üzemeltetésére és fenntartására. A cég ügyvezető igazgatója elmondta: szeretnének minden évben hasonló összeggel segíteni az alapítványnak.

– Szeretnénk elősegíteni ezeknek a megvásárolt berendezéseknek a hosszútávú fenntartását és üzemeltetését is. Egyrészt cégként, másrészt pedig adóm 1 százalékával is támogatnám a gyulai az alapítványt - fogalmazott Csipai Zoltán.

A gyűjtés továbbra is folytatódik és a remények szerint a koraszülöttmentő 2018 első félévében már szolgálatba is áll.

 

 

További programok »

Gyula

A könyv az egyik legkeresettebb karácsonyi ajándék

Karácsonykor sokan ajándékoznak könyvet szeretteiknek. Ilyenkor az ünnephez kapcsolódó kiadványok, szakácskönyvek, romantikus regények a legnépszerűbbek. Az idei év slágerei pedig az éldekorált könyvek, amelyek az olvasás mellett esztétikai élményt is nyújtanak.
2024. december 20. 08:27
FEL