Új vezetőedzővel kezdi a 2021/22-es idényt az Orosházi FKSE

2021. június 12. 15:13 | Papp Ádám Sándor

A 2020/21-es bajnoki szezon végeztével távozott az Orosházi FKSE felnőtt csapatának éléről Ratko Djurkovic vezetőedző. A szerb tréner két esztendőn keresztül irányította a viharsarki együttest.

Az Orosházi FKSE a 2020/21-es idényt a férfi kézilabda NB I-ben töltötte, ahol a szezont az utolsó helyen zárta, így a következő egy évben a másodoszályban szerepel a csapat. A klub szombaton hivatalosan bejelentette, hogy az együttes irányítását a 34 esztendős Kovács Attila veszi át.

A vezetőedző 9 évesen kezdett kézilabdázni, végigjárta az OMTK, az Every Day KSE és az Orosházi FKSE utánpótlás korosztályait, majd tagja volt a 2010-ben NB I/B-s bajnoki címet szerző felnőtt csapatnak és az élvonalban is szerepelt a viharsarki csapattal.

Kovács Attila 2019-ben szerzett szakedzői oklevelet, a legutóbbi évadban az OFKSE ifjúsági gárdáját irányította.

További programok »

Sport

Norris fordult elsőként a Szisz-kanyarra – brit siker Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen. Az idei futam alkalmából a versenypálya valamennyi kanyarját elkeresztelték, az idén negyvenéves mogyoródi aszfaltcsík 14. fordítója a szeghalmi születésű autóversenyző, Szisz Ferenc nevét viseli.
18:43
FEL