Új szociális lakást adtak át Vésztőn

2021. november 4. 13:56 | behir.hu

Ünnepélyes keretek között adták át szerdán a Levendula házat, amely a "Kiköltözünk - Új szociális lakhatási forma Vésztőn" című projekt részeként épült meg. Az eseményre Fülöp Attila, szociális ügyekért felelős államtitkár is a településre látogatott.

A projekt kapcsán összesen hat új lakóház épül meg Vésztőn, ahová a Békés Megyei Hajnal István Szociális Szolgáltató Centrum Nefelejcs Otthonának ellátottjai költöznek be. A Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programban (EFOP) megépülő egy-egy ilyen, támogatott lakhatást biztosító lakásba összesen 12 fő kap helyet.

– Most 12, de a közeljövőben összesen 72 ember élete fog jelentősen megváltozni, hiszen kikerülnek az intézményből és egy családias lakóházban lakhatnak majd. A szociális szférának itt Vésztőn ez valóban egy új korszaka, hiszen nem mindegy, hogy egy több száz fős intézményben zajlik az ellátás vagy olyan lakóházakat biztosítunk, amelyek önmagukban önellátásra és önállóságra ösztönzik lakóikat – fogalmazott köszöntőjében Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár. Kiemelte, hogy a Széchenyi 2020 program során országszerte mintegy 206 helyszínen, közel 25 milliárd forintból épülnek meg ehhez hasonló lakóházak.

Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár (Kép: Kovács Dénes/BMC)

 

Az ellátást igénybe vevők számára a bentlakásos intézmény épületében kialakított Alapszolgáltatási Központban közösségi alapú, szociális ellátási formákat hoztak létre.

– Fontos állomáshoz érkeztünk a szociális ellátás tekintetében. Azok, akik elfoglalhatják a projekt kapcsán felépített házakat egy sokkal jobb, értel,ezhetőbb körülmények között élhetik életüket, hiszen az intézményi formának megvannak a maga ellátási nehézségei – mondta el beszédében Kovács József, a térség országgyűlési képviselője. Hozzátette, hogy a lakóházak rendszerével kapcsolatos tervezés még 2017-ben indult el, és jelentős munka áll amögött, hogy végül megfelelő összegű forrást fordíthattak a projektek megvalósítására.

Kovács József országgyűlési képviselő (Kép: Kovács Dénes/BMC)

 

 

 

További programok »

Itthon

FEL