Ványai Fehér József előző kötetében a klasszikus Kádár-korban kalandozott, most képzeletben egészen Trianonig utazik vissza, s közben úgy tesz, mintha az eltelt száz évre érvényes útiokmány lapulna a zsebében. Ha olvasóként csatlakozunk vándorlásához, megtapasztalhatjuk, milyen nyomasztó lehetett az ötvenes évek téesz-világa (A ködmönösi Ezüstkalács), egyszerre embertelen és embert próbáló a háború és a hadifogság, a málenkij robot pokla (Katókám édes…, Nyolc deci uborkaleves…, Paladarabkával…, Davaj magyarszki!...).
– Nem valamiféle vad kommunistázásra, bolsevikozásra gondoltam, amikor megírtam ezeket a novellákat, hiszen a rendszer valahol mégiscsak mi voltunk – vallja a szerző.
Hozzáteszi, magát a valóságot próbálja nyakon ragadni irodalmi eszközökkel, valódi jellemeket, hús-vér figurákat teremteni, hiszen még mindig kevés a letűnt korról szóló ábrázolás, história.
– Szegődjünk hát az állami gazdaság majorjából elindult fiú nyomába, hogy vele együtt mártózzunk meg a kimúlófélben lévő eszme maradékában és az egyre inkább ellaposodó rock and roll-ban, s közben mégis kápráztasson el minket a zöld csillag fénye, hiszen – mint Nyilas Misi Debrecenben – mindnyájan jók akartunk lenni – írja, mintegy előszóként a szerző, Ványai Fehér József.
