Új molekulát fedeztek fel Debrecenben, szívgyógyszer lehet belőle

2021. június 29. 18:22 | behir.hu

A Debreceni Egyetem (DE) IRONHEART-kutatócsoportja új molekulát fedezett fel, amelyből gyógyszer készülhet a szív- és érrendszeri betegségek kezelésére.

 

– Magyarországon a szív- és érrendszeri megbetegedés vezető haláloknak számít, és az életminőség romlásában is az egyik legfontosabb rizikófaktor. Éppen ezért az IRONHEART-program célja elsősorban az új megelőzési és kezelési lehetőségek feltárása volt – írták a DE honlapján. A közlemény szerint a kutatóhálózat a Debreceni Egyetemen alakította ki az ér- és szívbetegségek egyik nemzetközi központját.

A program a koraszülöttek érbetegségeitől kiindulva lefedi az idős, nagyon súlyos betegek gondjait is.

– A projektünk azért egyedülálló, mert az alapkutatást klinikai vizsgálatokkal együtt végezve elemezte az összefüggéseket. Azért is különleges, mert az országban egyedülálló módon programjaink földrajzilag egymás mellett, közvetlen közelségben működtek, és az elméleti intézetek, klinikák így együtt dolgozhattak – fogalmazott Balla György akadémikust, egyetemi tanárt, a projekt szakmai vezetőjét. A professzor hozzátette: a négy évig tartó IRONHEART-program egyik legfontosabb eredménye, hogy a szakemberek egy új molekulát (BGP-15) találtak, amelyből a jövőben gyógyszer készülhet. Már zajlanak a klinikai vizsgálatok, az eredmények pedig meggyőzőek

– Az IRONHEART-program egy gyógyszermolekulával gazdagította a tudományt egy olyan területen, ahol még hatékony gyógyszerjelölt sem volt. Ez hatalmas érték a Debreceni Egyetem és a kardiovaszkuláris tudomány számára is – hangsúlyozta Csanádi Zoltán egyetemi tanár, az aritmia alprogram vezetője. Mint mondta, a gyógyszermolekula már klinikai humánvizsgálatok alapján is biztonságosnak mutatkozik kardiális aritmiák kezelésében, és reményeik szerint hamarosan vizsgálhatják a szívelégtelenség relaxációs zavarral járó formájában.

Forrás: MTI

További programok »

FEL