Új kormányablak a csabai pályaudvaron

2019. szeptember 17. 14:58 | Sipos Gábor

A békéscsabai, Szabadság téri kormányablakban mintegy 10 ezer ügyfél fordul meg havonta. Az ügyfelek jelentős része a megye távolabbi pontjairól érkezik, így kézenfekvő volt, hogy számukra megkönnyítendő az ügyintézést, a csabai pályaudvaron kormányablakot nyitnak.

Kedd délelőtt Békéscsabán adták át az ország tizenötödik, vasútállomáson található kormányablakát. Az új ügyféltérben nyolc ablakban folyhat egyszerre az ügyintézés.

Herczeg Tamás országgyűlési képviselő hangsúlyozta, hogy elsősorban az agglomeráció, illetve a megye szempontjából fontos, hogy a vasútállomáson kormányablak nyílt.

A Békéscsabai Járási Kormányhivatalban működő kormányablak naponta közel 4-500 ügyfelet fogad, ez az elmúlt év azonos időszakához képest 30 százalékos emelkedést jelent. Az új hivatalban plusz utazás nélkül a vidékről érkezők is azonnal intézhetik hivatalos ügyeiket.

Takács Árpád Békés megyei kormánymegbízott szerint több előnye van az az új kormányablaknak.

– Azok, akik a környező településekről érkeznek, itt megállhatnak. Akár busszal, akár vonattal érkeznek, az ügyeket helyben el tudják intézni. Nekünk azért fontos ez a lépés, mert a központban lévő terhelést csökkenteni tudjuk és megoszlik az ügyfél mennyiség – mondta az ünnepi átadás után a kormánymegbízott.

 

Takács Árpád, kormányablak megnyitó (Fotó: Sipos Gábor)

 

Tuzson Bence közszolgálatért felelős államtitkár hangsúlyozta, hogy a kormányablakok számának növelése csak egy a fejlesztések sorában.

– Békéscsabának erős és nagy vonzáskörzete van. A lakosság egy része ügyes-bajos dolgait jórészt Békéscsabán intézi, a pályaudvar egy központi hely. Ha idehozzuk az ügyintézést, akkor nem lesznek Magyarországon első és másodrendű állampolgárok, attól függően, hogy városban vagy vidéken születtek, hanem mindenki hatékonyan és gyorsan el tudja intézni az ügyét – hangsúlyozta az államtitkár.

A békéscsabai kormányablak az ügyfelenkénti 9 perces ügyintézési idejével az ország leggyorsabb hivatalai közé tartozik. A remények szerint ez az idő csökken az új hivatal megnyitásával. A pályaudvaron található, nyolc ablakos kormányablak szeptember 18-án, szerda reggel 8 órakor nyitja meg a kapuit.

További programok »

FEL