Új erdők születnek Békéscsabán: két nap alatt 3000 facsemetét telepít a város

2022. március 3. 14:09 | Vincze Attila

Két helyszínen, két nap alatt összesen 3000 fát ültetnek el az önkormányzat szakemberei Békéscsabán. Az ifjúsági tábor mellett 1500 nyárfát, míg a Mazán László utcai városi tulajdonú területen ugyancsak 1500 darab kocsányos tölgy erdészeti facsemetét telepít az önkormányzat.

Békéscsaba zöld város, ezt a helyiek nap mint nap tapasztalhatják és egyre inkább érzékelik az ideérkező vendégek is. Az önkormányzat számára nagy felelősség a település mintegy 150 hektáros erdőterületével való helyes gazdálkodás, a lehetőségekhez mérten pedig igyekszik jól bánni vele. Ezen természeti erőforrások gondozása, megóvása, fejlesztése ugyanis komoly feladat, mely évről-évre sok forrást igényel.

Két évvel ezelőtt az ifjúsági tábor melletti területen az itt található balesetveszélyes nyárfaerdőt az erdészeti szakemberek kitermelték. A terület megtisztításával egyidejűleg az önkormányzat elérkezettnek látta az időt az erdő újratelepítésére.

– Az ifjúsági tábornál 1500 erdészeti nyárfacsemete elültetését végezzük el, ezzel is érzékeltetve, hogy az önkormányzat minden évben kiemelten figyeli a kivágott erdők helyszíneit és nemcsak tervet készít a fák pótlására, hanem cselekvéssel is igyekszik az erdők területét növelni Békéscsabán – fogalmazott Szarvas Péter polgármester.

 

Az ifjúsági tábor melletti területen 1500 nyárfa csemetét ültetnek el az önkormányzat szakemberei. Fotó: Petró Zsolt / behir.hu

 

Az erdők telepítését a város főkertésze felügyeli. Fáriné Szabó Anikó elmondta, hogy a másfélezer facsemete elültetése mindössze egy napot vesz igénybe, köszönhetően annak, hogy a fiatal növények számára nem szükséges mély gödröt ásni.

– Az ültetés pont ebben a méretben a legmegfelelőbb, hiszen az egy éves, 60 centiméter hosszúságú erdészeti csemeték telepítése gépi segítséggel történik. A frissen ültetett fák öt év után számítanak majd egybefüggő erdőterületnek – részletezte.

A Békéscsabai Városgazdálkodási Kft. többek között a megyeszékhely zöldterületeinek kezeléséért is felel, így az újonnan ültetett facsemeték gondozása már az önkormányzati cég feladata lesz.

– Mi felügyeljük a fák életét egész évben, például, hogyha nagy szárazság van, akkor öntözzük majd őket, valamint folyamatosan tartjuk a kapcsolatot azokkal az alvállalkozóinkkal, akik ezt a tevékenységet végzik – mondta Balla Ferenc ügyvezető.

A nyárfatelepítés után közvetlenül egy másik városi erdőségnél, a Mazán László utcai önkormányzati területen is hasonló fatelepítés történik majd: ott 1500 darab kocsányos tölgy csemetét ültetnek el a napokban a szakemberek.

További programok »

Önkormányzati hírek

Aktualitásokról tartott tájékoztatót Szarvas Péter polgármester

A városháza Mokos termében tartotta szokásos péntek délelőtti sajtótájékoztatóját Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere. A városvezető az Árpád sori új sétány és pihenő kialakításáról, az ünnepi és szilveszteri programokról, a koronavírus elleni lehetséges védekezésről és a városi piac nívódíjáról tájékoztatta a lakosságot, ebben az évben utoljára.
2024. december 20. 15:11
FEL