„Úgyis messze van még a vonat”

2022. június 8. 14:21 | behir.hu

A vonat nem tud azonnal megállni, de ön igen! Az elmúlt időszakban több személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt az ország vasúti átjáróiban, ezért kérjük, hogy figyelmesen, a KRESZ szabályainak betartásával haladjanak át a vasúti átjárókon – hívja fel a figyelmet a police.hu.

A vasúti szerencsétlenségek gyakori oka, hogy a járművezetők nem kellő körültekintéssel hajtanak be az átjárókba, és az itt bekövetkező balesetekben a járműben utazóknak gyakorlatilag nincs esélyük, legfeljebb a szerencsén múlik a kimenetel. De ne Fortuna legyen, aki dönt a balesetről, hiszen a vonatok féktávolsága száz méterekben mérhető, így a szerelvények vezetőinek lehetősége sincs az ütközés elkerülésére. Egy meggondolatlan döntéssel a járművezető nem csak a saját utasait veszélyezteti, hanem a vasutas dolgozókat és a vonaton tartózkodó utasokat is.

Azért, hogy ne következzenek be ilyen balesetek, kérjük a járművezetőket, hogy az alábbi szabályokat mindenképpen vegyék figyelembe:

  • A vasúti átjárót megközelíteni csak fokozott óvatossággal szabad!
  • Biztosított vasúti átjáróba járművel csak abban az esetben lehet behajtani, ha a teljes sorompó mindként rúdja nyitott véghelyzetben áll, a fényjelző vagy hangjelző berendezés, jelzést nem ad, illetve a fénysorompó vagy a félsorompóval kiegészített fénysorompó villogó fehér fényjelzést ad.
  • A vasúti átjáróban és közvetlenül vasúti átjáró előtt előzni TILOS!
  • Csak akkor hajtsanak át a vasúti átjárón, ha kétséget kizáróan meggyőződtek arról, hogy semmilyen veszély nem gátolja az áthaladást!

A gépjárművezetők mellett, fontos megemlíteni a gyalogosokat, és a kerékpárral közlekedőket is. Egyre gyakrabban látható, hogy azzal a gondolattal szaladnak, vagy kerékpároznak át a vasúti átjáróban tilos jelzésnél, hogy „úgyis messze van még a vonat”. Azonban nagyon nehéz felmérni a szerelvény sebességét, ezért nyomatékosan kérjük, hogy ne szegjenek szabályt, várják meg a szabad jelzést, amikor már biztonságosan átkelhetnek a túloldalra.

A balesetek visszaszorítása érdekében a MÁV áprilisban indította el a vasútbiztonsági kampányát, és ezzel a www.mav.hu/erjhaza oldalt. A rendőrséggel közös balatoni akciók júniusban a déli parton, Zamárdiban és Balatonfenyvesen, júliusban és augusztusban pedig az északi parton, a legforgalmasabb útátjáróknál folytatódnak.

Fontos, hogy minden közlekedő a lehető legnagyobb körültekintéssel közelítse meg a vasúti átjárót, és csak akkor haladjanak át, ha meggyőződtek afelől, hogy a fehéren villogó lámpa mellett vonat sem érkezik.

… hogy mindenki hazaérjen!

 

További programok »

FEL